Hírek rovat
A Momentum saját honlappal segíti az oltási programot - mikoroltanak.hu
Már elég sok háziorvos regisztrált, és folyamatosan nő a számuk.
Újabb két év letöltendőt kapott egy börtönben ülő vádlott sikkasztás, ittas vezetés, lopás miatt
A férfi más ügy miatt már szabadságvesztését tölti, de a bíróság ma meghozott ítéletében az eddigieken túl bűnösnek találták sikkasztásban, garázdaságban, lopásban és ittas vezetésben is.
6
A magyar kormány kárpótlást nyújtott a győri Audinak a karantén miatt elszenvedett veszteségért
A gyár bejelentkezett oltópontnak, két hét alatt beoltaná a 12 ezer dolgozóját.
A Pfizer-vakcina kifejlesztője szerint a nyár végére szorulhat vissza a járvány
Karikó Katalin azt mondta, vakcinájuk a brit és a brazil mutáció ellen is hatásos.
1
Feltérképezi Szombathelyt az Apple
A Google Maps-es kocsikat már megszoktuk, de az Apple-kamerák még újdonságnak számítanak.
5
Már szinte a teljes kórházi rendszer a covid-betegek kezelésére állt át
Extrém terhelés éri a fekvőbeteg-osztályokat, olyan, amire eddig még soha nem volt példa – mondta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke.
Altatásban lévő nő szájából tépte ki a csövet, majd ollóval szurkálta össze áldozatát az őrjöngő kínai férfi Budapesten
A rendőrség részleteket osztott meg a a március 13-i kórházi támadással kapcsolatban. Az intenzív osztályon megszurkált nő tegnap belehalt sérüléseibe, a támadó nincs kihallgatható állapotban és a támadást kiváltó ok sem ismert.
Megújult az Útinform weboldala
Mostantól még gyorsabban és hatékonyabban tájékozódhatnak az úton lévők a közlekedési eseményekről az Útinform teljesen megújult weboldalán. A nap 0-24 órájában folyamatosan frissülő, közlekedési információkat nyújtó szolgáltatást ezentúl egy felhasználóbarát, korszerű felületen érhetik el az érdeklődők - áll a Magyar Közút közleményében. A honlap a már ismert funkciókon túl új lehetőségekkel is bővült, ilyenek például a mobilverzióban megtalálható hangos közlekedési hírek vagy az aktuális térképes információk látványos, szabadon variálható megjelenítése.
1
Fekete-Győr András is támogatja Vona Gábor népszavazási kezdeményezését
„Ha egy új, nyugati Magyarországot akarunk építeni, ugyanazt a jogot kell megadnunk minden magyar embernek, éljenek bárhol is a világban.”
5
Koronavírus elleni antitestekkel született egy csecsemő azután, hogy anyját beoltották
Moderna vakcinát kapott a terhes nő.
5
Vatikán: ha egy mód van rá, kerüljék a katolikusok a Johnson & Johnson vakcináját
Az egyház ugyanis erkölcsileg problémásnak tartja a vakcinát amiatt, hogy az oltóanyag kifejlesztéséhez és gyártásához abortált magzatok szöveteit is felhasználták.
1
Meghalt Terence Hill magyar hangja, Szersén Gyula
Nyolcvan éves volt a színművész-szinkronszínész.
3
Rosszul áll az idősek oltása, aligha tartható a kormányzati ígéret
Két hét alatt kellene 850 ezer embert beoltani.
1
Fokozottan ellenőriztek a rendőrök Vas megyében is
A passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizték a rendőrök. Az ellenőrzés célja a balesetek megelőzése, a szabálytalanul közlekedők kiszűrése volt.
1
Törőcsik Mari kórházban van, állapota kielégítő
Törőcsik Mari, a nemzet művésze és a nemzet színésze kórházban van, állapota kielégítő - közölte szerda este a Nemzeti Színház.
Koronavírusban elhunyt férfi kapott védettségi igazolványt
Fia szerint ez kegyeletsértés. De nem ez az egyetlen furcsa eset.