Sport rovat
A Haladás győzelemmel, az SZKKA vereséggel zárta a szezont
Füzesi Ferenc együttese nem tudta kihasználni a listavezető Mosonmagyaróvár botlását.
Könnyed Falco-győzelem Jászberényben
Az első félidőt szinte végig a hazaiak uralták, a szünet után azonban megrázták magukat a vasiak.
3
Kétszeres hosszabbítás után kapott ki a Falco
A játékvezetők néhány furcsa ítélete után nyertek a hazaiak. Borisovot kiállították.
4
Hende és Puskás egy pingvinnel tette le az épülő szombathelyi jégcsarnok alapkövét
Harminc év után kap a műjégpálya egy kistestvért. Látványterveink is vannak.
1
Történelmi rekordot állított fel a Falco a nemzetközi kupában
Több mint hatvan ponttal nyertek Macedóniában a sárga-feketék.
Utolsó nemzetközi meccsét játssza a Falco
Nagy bajban a macedón ellenfél, anyagi csőd miatt légiósok nélkül, fiatalokkal állnak fel.
Kikapott a tartalékosan felálló Egis Körmend az Alpok Adria Kupában
Potocnik, Hencsey, Ferencz, Touyo és Wright sem volt a csapatban.
5
A Haladás a második félidőben nagyon megverte a Puskás Akadémiát
A szombathelyiek a szezonban először nyertek idegenben.
Tele van a Nyugat válogatottja a Falco és a Körmend játékosaival
Sőt, a csapatot Gasper Potocnik, a piros-feketék vezetőedzője irányítja.