Sport rovat
Ismét Magyar Nemzetközi Prémium Pingpong Bajnokságot rendeznek Szombathelyen
Idén is csökkenteni kellett a nevezők számát.
Végre! Nyert a Körmend
A Zalaegerszeg otthonában 18 ponttal is vezettek a vasiak, végül szerényebb különbséggel, de nyertek.
Szentes: Nem szabad kikapnunk
Szombat délután négy órától a Nyíregyháza otthonában lép pályára a Haladás az OTP Bank Liga tizenharmadik fordulójában.
Győr-Budapest Ultramarathon vasi résztvevőkkel
A háromnapos rendezvény alatt 140,4 kilométert tettek meg a résztvevők, köztük két vasi futócsapat és egy kerékpáros trió. A Vasi Örökifjak csapata korosztályában ezüstérmet szerezett.
A Celldömölk kiütötte szlovén ellenfelét a pingpong Szuperligában
A szeptemberi meccshez hasonlóan most is 7-0-ra nyertek a vasiak.
Győzelemmel mutatkozott be az U16-os válogatottban Bátorfy Boglárka
A lányok 2-1-re verték Romániát.
Felkészülési mérkőzésen kapott ki a Gyurcsányival és Öreglakival felálló magyar futsal válogatott
Fehéroroszország 3-2-re nyert Veszprémben.
Király ismét kezdett, a második félidőben négy gólt kapott
Hiába vezetett már 2-0-ra a Fulham, végül 5-2-re kikapott.
Zsebe: Ehhez a csapathoz elég nagy türelem kell
Megszólal az Egis Körmend ügyvezetője. Honosítás, 0-4 és edzőváltás.
5
Artner Tamás maradna az NB I-ben
A Haladás volt vezetőedzője azt is elmondta, miért nem foglalkozott a nyáron Szombathelyre hozott argentin próbajátékosokkal.
Szombathelyen és Zalaegerszegen is remekeltek a Príma Dance táncosai
Négy arany- és egy bronzérmet szereztek.
Dancsó és Bárdosi is kijutott a kick-box Eb-re
A Metex05-Controll SE versenyzői kick-light magyar bajnokok lettek.
Veszprémben kikapott a Falco II.
Az ellenfél három rutinos játékosát nem tudták tartani a sárga-feketék.
1
Szentes: Nagyon kemény, húzós meccs lesz
Vasárnap este fél héttől a Győri ETO-t fogadja a Rohonci úton a Haladás az OTP Bank Liga tizenkettedik fordulójában.