Közel állt egy vallási szertartáshoz, amit Nick Cave művelt Bécsben

Néhány kritikus szerint jelenleg most ő a világ elsőszámú énekese. Aki teltház előtt énekelt az osztrák fővárosban.
 
 

Közel állt egy vallási szertartáshoz, amit Nick Cave művelt Bécsben

Néhány kritikus szerint jelenleg most ő a világ elsőszámú énekese. Aki teltház előtt énekelt az osztrák fővárosban.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Közel állt egy vallási szertartáshoz, amit Nick Cave művelt Bécsben

Néhány kritikus szerint jelenleg most ő a világ elsőszámú énekese. Aki teltház előtt énekelt az osztrák fővárosban.

Ami határokon innen az Európa Kiadó vagy a Kispál és a Borz, az határokon túl Nick Cave.

Nemzedéki zene, ami végigkísér az embert egy életen kersztül. Pedig egy évtizede még úgy tűnt, már soha az életben nem lesz közünk egymáshoz, ő arra ment, én meg erre, nevére már nem kaptam fel a fejem, zenéjét nem kerestem a Spotify-on, és csak a vállamat vontam, amikor olvastam, hogy ismét új lemeze jelent meg, De a mélyre nyúló dolgok nem múlnak el ilyen egyszerűen. Így aztán megint csak azon kapom magam, hogy ott ülök az autóban Szombathely és Bécs között, zsebemben a jeggyel, bőrömön az enyhe izgalom borzongásával.

Nick Cave

Nick Cave shared Nick Cave & The Bad Seeds's video.

Hogy pontosan hogyan és miként lett egyik legfőbb dalnokom Nick Cave, arra már csak homályosan emlékszem. Az biztos, hogy a Tender Prey lemezről (1988) már nagy lelkesedéssel írtam valamelyik hetilapban, és valamikor a kilencvenes évek közepe felé láttam őt először élőben.

A koncert egy wieseni fesztiválon volt, és olyan jól sikerült, hogy számomra azóta is zsinórmértékül szolgál, hasonlóan 1989-es regényéhez (És meglátá a szamár az úrnak angyalát), amely talán az egyetlen könyv, amelynek olvasása közben eszembe jutott, hogy ilyenekre szoktak irodalmi Nobel-díjat adni (persze nem kapott). Nick Cave nagyjából ekkor – jó két évtizede - lehetett a csúcson, legjobb lemezeit már maga mögött tudva, de a lejtőn még innen. A lejtő maga egyébként nem volt túlságosan meredek vagy látványos. A következő években még láttam kétszer Budapesten (Erkel Színház és SAP-csarnok), majd később Bécsben a Burgtheaterben, ahol egy szál zongorán kísérte magát az előkelő környezetben.

Utoljára az Abattoir Blues / The Lyre of Orpheust (2004) vettem meg, nagyon szép doboza van; és összesen meghallgattam talán háromszor. A Bunny Munro halála című regénye 2009-ben jelent meg, maradjunk abban, hogy erről már nem jutott eszembe a Nobel-díj, és a róla készült 2014-es dokumentumfilm, a 20 ezer nap a Földön is inkább a múltra, mintsem a jelenre fókuszál.

És most megint Nick Cave-ről szólnak a hírek, vele van tele a sajtó. A magyarárat az új album, a Skeleton Tree, amelynek promóciós turnéja zajlik most. A lemeznek szomorú ihletése van: két éve balesetben meghalt az énekes 15 éves fia, s a dalokon ennek a tragédiának a lenyomata van, ez festi sötétebbre Cave amúgy sem rózsaszín világát, és ez röpítette vissza az énekest alternatív zene reflektorfényébe.

Fekete rúzs húsz és hatvan között

Amikor a bécsi Stadhellénál leszállunk a 6-os metróról, nem nehéz megtalálni az irányt. A tömött sorokban ott vannak az ötvenes férfiak, akiknek a copfja elvékonyodott vagy megőszült, de a fekete kabátjuk még mindig térdig ér, társaságukban a hasonló korú hölgyek, akik jól tartják magukat fekete bakancsban, feketére festett hajjal, ajkukon fekete vagy vérvörös rúzzsal. Időközben két fiatalabb generáció is felnőtt, így közönség életkora húsz és hatvan között szóródik szét.

A metrómegálló körül szomorú arcú férfiak tartogatnak papírlapokat, hogy jegyet vennének, de ki az az őrült, aki eladja? Láthatóan senki.

A Stadthalle maga egy méretes sportcsarnok, ahol a legnagyobb koncerteket rendezik Bécsben. Nem túl hangulatos, de praktikus. Gyorsan megy a beléptetés (mondjuk a zsebemben levő összecsukható esernyőt nem tapogatja ki a biztonsági őr), büfék végtelen sora mindenfelé (egy korsó sör kb. 1500 forint), ráadásul ingyen van a ruhatár.

Most látok először olyant, hogy ketté van osztva a küzdődér. A színpad előtti részen afféle VIP-állóhely van, ahova drágább a jegy, mint a nézőtér ülőhelyei. Később ennek még szerepe lesz.

Kiszabadult a palackból a szellem, visszatuszkolni nem lehetett

A meghirdetett fél nyolcas kezdéshez képest jó fél órás csúszással érkezik Nick Cave és kísérőzenekara, akik – a várakozásnak megfelelően – az új lemez dalaival kezdenek. Nick Cave a szokásos régivágású, karcsúsított öltönyben feszít, aminek kicsit rövid az ujja, hozzá kitűrt gallérú világoskék ing, melyet időközben fehérre vált. Nyakban az elmaradhatatlan kereszt.

A kísérőzenekar tagjai – szigorúan csak férfiak, akik közül számomra csak Warren Ellis ismerős – hasonlóan néznek ki: öltönyök, ingek és melyek nem eleganciát, inkább zaklatottságot sugallanak.

A már-már a templomi dalok hangulatát idéző új dalok blokkja után hirtelen visszakanyarodunk a Tupelo zabolátlan korszakához, majd folytatódik a permanens időutazás: hol a nagy klasszikusok érkeznek, hol csendesebb, meditatívabb vizekre evezünk. Így aztán a koncert – és feltételezhetően az egész turné – csak részben lemezbemutató, legalább ennyire életmű áttekintő, összegző és némileg újragondoló előadás.

Az osztrák közönség – megerősítve megannyi környező néppel, köztük magyarokkal - lelkes, de meglehetően visszafogott. Valahol szűk egy óra után mutatkoznak a feloldódás jelei, amikor a Jubilee Street zárásaként a zenekar úgy igazán kiereszti a szellemet a palackból, a zene megállíthatatlan és megzabolázhatatlan folyamként tölti ki a Stadthallét és a hallhatóságot.

Csak megállt, és hallgatta a közönséget

Ebből a műfajból még érkezik a Mercy Seat és a Red Right Hand; ez utóbbi egyben mint személyes kedvenc. A koncert legfelemelőbb pillanata, amikor arra kéri a közönséget, hogy ha lehet, énekeljék vele a következő számot. „Valószínűleg menni fog” – kiabálja be lelkesen valaki mögöttem, és igaza is lesz.

Az „Into my arms, oh Lord”–ot sok ezer torok énekeli ott a sportcsarnokban, olyannyira, hogy Nick Cave ki is száll, csak néz és hallgat. Mintha egy kicsit meg is hatódna a dalunkon. Aki ismeri a Cave-dalokat, mindebből talán azt szűrte le, hogy jó nagy katyvasz volt ez így együtt, a Ship Songtól a Jesus Alone-ig, a From Her to Eternity-től a Skeleton Tree-ig.

A valóságban azonban az, hogy Nick Cave ügyesen ölti össze ezeket az egymástól nagyon különböző stílusú dalokat. Váratlan és drámai fordulatokkal pörgeti fel a lassúakat (Can You Feel My Heartbeat), az egyben az utóbbiakat arra használja, hogy becsukja a mondjuk a Mercy Seat és a Red Right Hand által kinyitott alvilági kapukat. Nick Cave, ha akarná, ledönthetné velünk a Stadthalle falait, de ma este nem karja.

Színházi elemek a házban

Ha jól számolom, most láttam Nick Cavet ötödször, de soha nem kaptak ekkora szerepet a színházi elemek. Ezeket erősítik a fények, a héttérben futó filmek, és nem utolsósorban a nagy kivetítők, melyeket fekete-fehéren peregnek a koncert élőképei. Legtöbbször – de nem kizárólag – Nick Cavet látjuk, amint – olykor kissé patetikusan – pózol, a rajongók kezét szorítja.

A ráadás gyakorlatilag egy önálló színházi előadás.

A Weeping Song alatt bemegy a közönség közé, a tömeg közepén feláll valamire, és onnan celebrálja az amúgy is kissé vallási összejövetelre hajazó estét, majd a Stagger Lee és a Push The Sky Away alatt felhív a színpadra vagy száz embert a színpad előtti VIP-szekcióból, közös éneklésre, táncra, de leginkább szereplésre. Kétségkívül váratlan, drámai és látványos fordulat a végére.

Vannak olyan kritikusok, akik szerint Leonard Cohen és David Bowie halálával bolygónk első számú énekesét jelenleg Nick Cave-nek hívják.

Nem tisztem eldönteni, ez igaz-e, ez ilyen összehasonlíthatásnak amúgy sem sok értelme van, az viszont biztos, hogy november elsején Bécsben egy minden tekintetben első osztályú, rendkívül kidolgozott és magával ragadó, két és fél órás koncertet láthatott a közönség. Mindazonáltal számomra egyelőre még Wiesen marad a zsinórmérték.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés