Gázszivárgás: pénteken már visszakapcsolhatják a gázt néhány lakásban

Már csütörtökön elvégezhetik a szakemberek a ház új fővezetékének nyomáspróbáját - mondta el a helyi védelmi bizottság vezetője az MTI-nek.

Csütörtökre virradóra 22 lakásban 45-en töltötték a házban az éjszakát, ők elektromos berendezésekkel fűtöttek. A lakásokban a fűtéstől függően 6-18 fok közötti a hőmérséklet - fűzte hozzá Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere.

A városvezető, aki csütörtöki munkanapját is a Szűrcsapó utcai társasházban a helyi védelmi bizottság már megszokottá váló ülésével kezdte, elmondta: reményeik szerint azokban a lakásokban, ahol erre a technikai feltételek adottak, már pénteken visszakapcsolhatják a gázt, így a lakások kétharmadában a nagy hideg megérkezése előtt ismét lehet majd fűteni. A nyomáspróbára ráadásul már ma sor kerülhet.

Megemelkedik a közös költség

Puskás szerint azonban most már a lakóknak is egyértelműsítenie kell megrendelésükkel a szolgáltató felé, hogy vállalják a kényszerű felújítás költségeit, hiszen társasházról lévén szó - az épületben lévő lakások közül mindössze kilenc önkormányzati - nem lehet a számlát közpénzből fedezni.

Homolya Tibor, a ház közös képviselője kedden sajtótájékoztatón elmondta: egy 10 éves futamidejű kedvezményes kamatozású hitelről tárgyalnak egy pénzintézettel, a felújítás 10 millió forint körüli összegét részletekben kellene kifizetnie a társasház lakóinak, ami a közös költséget havonta 1500-2000 forinttal emeli meg.

A ház helyzetét súlyosbítja, hogy hosszabb távon valószínűleg az épület elavult elektromos hálózatát is ki kell majd cserélni, ami szintén tetemes költséggel jár és komolyan megterheli a tulajdonosokat.

 
 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Újabb sarcok jöhetnek a padlón vergődő GDP nyomán?

    Bár még csak ismerkedünk az új adókkal, a bruttó hazai termék 0,7 százalékos csökkenése már ismételt kiigazításokat eredményezhet.
     

    Visszavonhatják a bioerőmű elvi építési engedélyét?

    A szentkirályiak szerint az erőmű egyes építményeinek magassága jóval meghaladja a helyileg előírt 10 méteres maximumot.
     

    Szégyenfoltok után szombathelyi gyöngyszemek – a II. Rákóczi Ferenc utca

    Öröm, ha morgolódásaink után végre egy szépségre is felhívhatjuk a figyelmet. Szombathelyen jártunkban-keltünkben, a Fő térről az Isis szentély felé kanyarodva, sötétedés után fedeztük fel…
     

    Osztrák műszerek vasi kórházakba

     

    Ma délután robbantják a Latex liftaknáját

    Megvan az első robbantás tervezett időpontja, ami után a liftakna roskad össze. A következő bummra egy hetet kell várni Szombathelyen.
     

     
     
     

     

    Jogerős börtönbüntetés a megvadult sárvári markolósnak

    A Szombathelyi Törvényszék érdemben nem változtatott az elsőfokú bíróság ítéletén, a rendőrautót kilapító férfi rács mögé vonul.
     

    Osztrák műszerek vasi kórházakba

     

    Beleszerettem a zöldturmixba

    Durván hangzik, ha azt mondom, hogy azért ugrok ki reggel az ágyból, hogy megkezdhessem a reggeli kis rituálémat a turmixgépemmel?