Tetszőleges lényeg – Táj 2000 után kiállítás 

Tetszőleges lényeg – Táj 2000 után

Igényes merítés, noha egy-két olyan húzónéven túl, mint fe Lugossy László vagy Bukta Imre, többnyire a fiatalabb kortársak mutatkoznak be a szombathelyi Képtárban. Miként is gondolkodnak ők a vizualítás nyelvén tájról és emberről? Kétezerféleképpen…
 
 

Tetszőleges lényeg – Táj 2000 után

Igényes merítés, noha egy-két olyan húzónéven túl, mint fe Lugossy László vagy Bukta Imre, többnyire a fiatalabb kortársak mutatkoznak be a szombathelyi Képtárban. Miként is gondolkodnak ők a vizualítás nyelvén tájról és emberről? Kétezerféleképpen…
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Tetszőleges lényeg – Táj 2000 után

Igényes merítés, noha egy-két olyan húzónéven túl, mint fe Lugossy László vagy Bukta Imre, többnyire a fiatalabb kortársak mutatkoznak be a szombathelyi Képtárban. Miként is gondolkodnak ők a vizualítás nyelvén tájról és emberről? Kétezerféleképpen…

A „Tetszőleges lényeg – Táj 2000 után” című tárlat összességében egy átgondolt, igényes válogatás. Jó a térrendezés, a Képtár kisebb termében is szellősen elférnek a munkák, egyik sem nyomja agyon a másikat, a műalkotások szabadon lélegezhetnek. Beindult a falak vérkeringése.

A Munkácsy-díjas Nagy Csaba grafikus meghívásos alapon szervezett kiállításának másik nagy érdeme: bár szándékosan hasonlóan gondolkodó művészeket hívott meg, mégis megannyi műfajba kaphatunk át és betekintést. Nincs két hasonló stílus, vagy technika, ettől színes és mozgalmas az összkép.

Megnyitó helyett

Megannyi jelzés, megfejtésre váró aktuális üzenet, ami összeköti őket, az a tematikusan megadott téma: a „tájról”, amelyről egyrészt nagyon másként, másrészt hasonlóan gondolkodnak. Zöldellő dombocskák közt szaladgáló őzikékre, és naplementékre ne számítsunk, a hagyományos táj-szemlélet helyett sokkal kreatívabb és aktuálisabb megfogalmazásokat kapunk. Az összbenyomásunk egy posztmodern, természeten túli táj, benne a technikai világ. Személetes a terem közepére állított gyep, telis-tele tűzdelve táblácskákkal: ilyen a világunk.

Vagy ember és táj kapcsolatát hogy is lehetne jobban kikarikírozni, mint ahogy a szombathelyi Nagy Róbert tette videóinstallációjával. A terem sarkában felépített házikóban két monitoron keresztül, mint két kis ablakon át kikukkanthatunk a szabadba, és követhetjük a művészt: miként tölti szabadidejét. Különös fűnyírás tanúi leszünk. Mindezt egy zsebkendőnyi telken, egy zártkerti udvar-kezdeményen. (Tájból sokunknak valóban ennyi jut: egy négyzetméter egyen-gyep, a többit rég lebetonoztuk).

A retro megatévé is sokunk, főként a gyerekek tetszését nyeri el, rajta a forgó nipp, a bájos kiskutyával és a revolvert kezében szorongató kislánnyal. Vagy Pittmann Zsófi törpés gombás terített asztalkája is telitalálat, ami mellett, ha sietve haladunk el, észre se vesszük a poénját. Az abroszra hímzett ábrák ugyanis a fémpohár oldalán tükröződve törpék képévé állnak össze. Említésre érdemesek Baditz Gyula áramló szobrai, a meleg anyag (méhviasz, olaj és ezüst) a hevítéstől állandó, de alig látható mozgásban van, izgalmas alakzatot vesz fel. Zseniális ötlet, pedig állítólag a természet ezt is kitalálta.

Az egyik sarokban, Erdei Gábor balkonos fotósorozata mellett a kurátor Nagy Csaba metafizikus képei is feltűnnek. A grafikus téren és időn túli képei kor- és álomlenyomatok, félelmek egy hideg, istentelen és lelketlen világról. Amik bennünket, embereket ebben a metafizikus térben jeleznek, a fölösleges tárgyak: akkumulátorok, sehova nem vezető lépcsők, hőerőművek és elektromágnesek, katakombák, folyosók és üregek.

Kiragadhatnánk még további munkákat, Szarka Péter fotómontázsát, Koroknai Zsolt fém-kocsonyáit, vagy a bárányos dombormű-festményt, a holdbéli tájra emlékeztető csodálatos óriás-festményeket – de hagyjunk az olvasónak is felfedezni valót…

Megnyitó után

A megnyitó után fél órával a kortársak vizuális reflexiói között csupán a gyerekek rohangálnak, élvezik a padlószőnyeget és a nagy tereket. Talán egyszer belőlük is a kortársakra fogékony képtárlátogató, lesz…

Mi felnőttek már koccintunk, pogácsát majszolunk. É magunkban azon morfondírozunk, azért nem túl hálás szerep kortársnak és képzőművésznek lenni. Az összegyűlt negyven-ötven fős nézősereg jó ha összesen fél órát adott a műveknek, a tiszteletkörökön túl, a többség alig-alig szánt időt a munkákra. Pedig ennél több van egy-egy apró vonás mögött. Érdemes lenne nekünk is, gyerekkel vagy anélkül, újra és újra visszatérni.

És akit érdekel korunk falvédőbe hímezve, kattintson ide.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés