Különböző módszerekkel csalt ki autókat és telefonokat az eladóktól egy Vas megyei férfi A férfi most két társával együtt bíróság elé áll.
Elfogták a hekkert, aki megzsarolta a Foxpostot A gyanúsítottat Békés megyében vették őrizetbe, a bíróság pedig már elrendelte a letartóztatását.
Holtan találtak egy férfit a szombathelyi Welther Károly utcában Egy férfi miatt aggódott az egyik szomszédja, mert egy ideje nem látta. Nem volt alaptalan a félelme.
Magára költötte a csekkbefizetésre kapott pénzt egy férfi Vas megyében Először 115 ezer forintot, majd 130 ezret emelt le ismerőse bankszámlájáról.
Ittasan vezette a motort, balesetet szenvedett, most pedig bíróság elé áll A baleset következtében a motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.
Sörrel öntötte le a mellette haladó autót egy férfi Szombathelyen, most bíróság elé áll Garázdaság és könnyű testi sértés miatt.
Késsel támadt párjára egy férfi Egyházasrádócon A férfit másfél órán belül elfogták, kihallgatása során pedig beismerte bűnösségét.
17 Elvágott torkú félmeztelen fiatal csengetett be házakhoz Szombathelyen Azt nem tudni, hogy mi történhetett vele, a mentőktől ugyanis azt kérte, ne írják fel az adatait.
6 Sopronban fogták el a prostitúcióra kényszerítő férfit Közel fél évig kényszerítette prostitúcióra 19 éves élettársát egy 31 éves férfi.
1 Tömegmészárlással fenyegetőzött egy norvég férfi Budapesten Többször elítélték már különböző erőszakos és szexuális bűncselekmények miatt is.
Zimány Linda nem akármilyen férfi mellett képzeli el az életét Szerinte nagyon vonzó, ha valakinek hatalma van.
Beteljesült Grazban minden férfi rémálma Amikor reggel könnyített magán az úriember, legérzékenyebb helyén harapta meg a csatornában rejtőző kígyó.
1 Óriási meglepetés: Ő a legszexibb kopasz férfi a világon John Travolta csak a hetedik helyet szerezte meg.
2 Nem volt hajléktalan a ma reggel Szombathelyen holtan talált, megfagyott férfi Két hónappal ezelőtt szállást biztosítottak neki.
Holttestet találtak Szombathelyen - kerítésre akadva fagyhatott meg a férfi Férfi holttestet találtak hétfőn reggel Szombathely belvárosában. Az elhunyt feltehetőleg kihűlhetett.
Túszul ejtett hat gyereket egy baltás férfi Szentpéterváron – Frissítve A meggyilkolásukkal fenyegetőzött.
10 Ismert szombathelyi színész szállt szembe az erőszakos bolti rablókkal Horváth Ákos súlyosan megsérült, de már kiengedték a kórházból.
2 Megbillent az aknafedél egy férfi alatt Szombathelyen – horzsolásokkal megúszta A Bolyai János utcában, füves területen lépett rá egy aknafedél szélére a férfi, majd térdig beesett az aknába.
5 Csuzda Gábor letette esküjét és elárulta, mit várhatnak tőle a szombathelyiek Az ózdi politikus Hende Csaba mandátumát kapta meg az Országgyűlésben.
2 Füstölni kezdett egy szerelvény Boba és Celldömölk között A MÁVINFORM szerint egy vágányon már közlekedhetnek a vonatok.
Egy szombathelyi férfi letesztelte a Torgyán doktor által híressé tett chilei cseresznyét Annyit előre elárulunk, kukacok nincsenek benne.
3 Csurran cseppen: Majka száma még azoknak is tetszik, akik egyébként nem bírják a rappert Egy felmérés szerint még a kormánypárti táborban is többen vannak a pozitív, mint negatív véleményt formálók.
2 Parkoló Ford kerekét törte ki egy ismeretlen jármű Szombathelyen Olvasónk kér segítséget, hátha valaki látta azt a járművet, ami hétfőn este belehajtott a parkoló autójába a szombathelyi Váci Mihály utcában.
A Szolnok sem úszta meg, hibátlan a Falco a bajnokságban Veretlenül zárta az alapszakasz első felét a csapat.
Mercedes autóbusz elé hajtott egy Ford Szombathelyen - egy utas megsérült A személyautó vezetője az Állj! Elsőbbségadás kötelező tábla ellenére hajtott be a kereszteződésbe.