Ma délután 15 óra 15 perckor érkezett bejelentés a Szombathelyi Rendőrkapitányságra, mely szerint a Kiskar utcai takarékszövetkezetet kirabolták.
Az elsődleges adatok szerint három óra után néhány perccel egy 25 év körüli, 175-180 cm magas, vékony testalkatú, napszemüveget, világos drapp csuklyás felsőt és kék nadrágot viselő fiatal férfi ment be a takarékszövetkezetbe. Az ott tartózkodó két hölgy alkalmazottat egy fegyvernek látszó tárggyal a pénz átadására szólította fel, amit aztán egy fekete színű vászon hátizsákba pakolt, majd a több millió forinttal gyalogosan távozott. A takarékszövetkezetben ügyfél nem tartózkodott, személyi sérülés nem történt.
A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt, és milliós nagyságrendű jutalmat ajánlott fel annak, aki elvezeti őket az elkövetőhöz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!