Ez a pingpongozó robot sokakat megizzasztana

Egyelőre passzív módban működik, vagyis nem nagyon tud alázgatni, de fogadunk, hogy hamarosan ennek is eljön az ideje.

Sok mindent hallottunk már robotokról: az biztos, hogy már régen nem csak a sci-fikben léteznek. Van, ami a Mars felszínét járja , vannak, amik takarítanak, vannak, amik folyamatosan taníthatók, vannak, amik egy házieb tulajdonságaival bírnak. Sőt, nem csak a Google öl súlyos dollármilliókat a robotiparba, de bolyais diákok már robotautót is fejlesztettek három éve. Szóval még Japánig sem kell mennünk, hogy valami robotizáltat lássunk.

Amit viszont ebben a videóban láthatunk, annál döbbenetesebb - fizikai értelemben nyújtott - robotteljesítményt kevesen mutattak még fel. Ulf Hoffmann az ötletgazda, egy német szerelő-mérnök, aki, ha hihetünk az alábbi felvételeknek, egy remekbeszabott asztaliteniszező robotot alkotott! A könnyű alumínium konstrukció (még mindig: persze csak ha hihetünk abban, hogy ez létezik) olyan légies mozdulatokat eredményez, hogy az ütő mögött akár ember is állhatna.

Nézzük csak:

Ja, és hogy miért a kétkedés? Hát azért, mert egy ilyen komoly projektet nem egy ilyen komolytalan blogban szoktak dokumentálni. A másik pedig, hogy a videó alatt számos kommentelő meg van róla győződve, hogy ez CGI (értsd: vizuális effekt), például nézzük csak meg, milyen tökéletesen mozdulatlan pozícióba tér vissza a robot minden ütés után. Van, aki azt is állítja, hogy egyetemen dolgozott nyolc éven át ipari robotokkal, és szerinte ez, amit látunk, egyszerűen lehetetlen. Persze neki sem szabad hinnünk, meg a videónak sem.

Hiszen ez az internet, ami tele van átveréssel .

Lehet továbbá, hogy ez a KUKA Robot Group vírusvideója, azé a cégé, ami viszont ténylegesen is megalkotott egy pingpongozó robotot - ami pedig hamarosan egy teljes mérkőzést fog vívni a német pingpongsztárral, Timo Bollal. Talán az sem véletlen, hogy ez is német, az is német, és a két videó kiélesítése között is alig egy hónap telt el.

Itt a meccs előzetese, a meccset magát pedig március 11-én láthatjuk majd ezen az oldalon . Csupa izgalom, csupa talány!

De az is lehet, hogy a fenti, egy szál garázsban forgatott, talán tényleg CGI-s kamuvideó az utóbbi videó milliós nézettségű sikerét próbálta csak meglovagolni. Ezt vagy megtudjuk, vagy sosem tudjuk meg, semmiben sem lehetünk biztosak, ahogy ezekben a klippekben sem - de hogy hamarosan a robotika a sportba is végérvényesen beteszi a lábát, abban majdnem biztosak lehetünk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Netről vezérelhető robotautót fejleszt két bolyais diák

Internetről vezérelhető robotautót fejleszt két szombathelyi, bolyais diák. Egy vígjáték adta az ötletet, de már működő prototípussal is büszkélkedhetnek a fiúk. Videónkban mesélnek erről.

Belevág a robotiparba a Google

A webes vállalat, aminek Android platformja a világ okostelefonjainak nagy részén fut, nemrég hét komoly robotipari céget vásárolt fel. Hetet. Szóval nagy terveik vannak.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű