Mit ér a diploma, ha tanári?

Talán mindnyájan gondolkoztunk már azon, hogy mihez kezdünk majd a diplomaosztó után. Sokaknak sikerül tanárként elhelyezkedni, másoknak nem. Hogy miért van ez így? Ennek jártunk utána.

Talán mindnyájan gondolkoztunk már azon, hogy mihez kezdünk majd a diplomaosztó után. Sokaknak sikerül tanárként elhelyezkedni, másoknak nem. Hogy miért van ez így? Ennek jártunk utána.

Szerintem, ha valaki tanárképző főiskolára jár, annak több oka lehet. Vannak, akik pedagógusi hivatástudatuk okán jelentkeznek ide, míg mások esetleg azért, mert máshova nem sikerült bejutniuk. Nekik elsősorban az a céljuk, hogy diplomát szerezzenek. Az is lehet, hogy néhányan közülük megváltoztatják elképzelésüket, és éppen az intézmény pozitív hatására később tanárságra adnák a fejüket. Addig is szorgalmasan tanulják a szakmát, míg elérkezik a diplomaosztó. Aztán pedig jöhetne a jól megérdemelt és jól fizető tanári állás. Jöhetne éppen, de az istennek sem jön.

Vajon miért? Vetődhet fel a kérdés sokakban. Nos, ennek is több oka lehet.

Egyrészt az elmúlt években, akik két szakon diplomáztak, nagyobb eséllyel helyezkedtek el, mint az egyszakosok. Hogy ezt példával igazoljam, kifaggattam egy lányt, aki pár éve végzett magyar szakon. "Miután megkaptam a diplomát, ideköltöztem, és elmentem a munkaügyisekhez, hogy melót szerezzek. Ők azt mondták, ne is álmodjak egyszakos állásról." A lány most egy presszóban dolgozik. Arra a kérdésre, hogy elégedett-e a mostani helyzetével, meglepetésemre igennel válaszolt. "Mindig érdekelt a vendéglátás"- mondta.

Másrészt, ha valaki nem akar tanár lenni nem is lesz az. Ez világos. Egy tanári diploma még rengeteg mindenre jó. Például szükség esetén el lehet menni aljegyzőnek. Mondjuk a szomszéd faluba, hogy csak egy példát mondjak.

Ha valaki mindenképpen tanári állásra áhítozik, biztosan tudja, hogy a diákcentrum (DC) évek óta foglalkozik ezek felhajtásával. Jelenleg 225 állás vár gazdára a DC-ben.

Nem árt tudni, hogy jövő tavasztól a karrieriroda veszi át a közvetítést. Márkus Attila irodavezető azt tervezi, hogy egész országra kiterjedő kapcsolatokat épít ki a potenciális munkahelyekkel. Így a mostaninál sokkal többen kaphatnak majd munkát a főiskola révén.

Kassai Zsigmond

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű