Veszélyben a diploma!

"Bizonyára sokan hallottatok a Vasárnapi Újság nevű rádiómagazinról. Ennek egyik szerkesztője, Bunyevácz Zsuzsa valóságos hadjáratot indított a Berzsenyi Dániel Főiskola ellen. Immár két adásban szerepelt magánvéleményével, és szubjektív riportjaival."

Bizonyára sokan hallottatok a Vasárnapi Újság nevű rádiómagazinról. Ennek egyik szerkesztője, Bunyevácz Zsuzsa valóságos hadjáratot indított a Berzsenyi Dániel Főiskola ellen. Immár két adásban szerepelt magánvéleményével, és szubjektív riportjaival.

Az elsőben Murai Gábor tanár úr által szervezett Bunuel fesztivált kritizálta, valamint hosszan foglalkozott az iskola homlokzatán lévő címerek - igen vannak ott címerek is - ügyével, melynek helyrehozatala egy - csak "riportalanyként" bemutatott - megszólaló szerint "százezer forint alatti(!) összegből biztos megállna". Bunyevácz Zsuzsa ezek után a nemzeti ünnepek nem megfelelő ünneplését kritizálta. Majd tűz alá vette a Történelem és a Művelődéstudományi és Kommunikáció tanszéket - tanszékem "művelődésszervezési tanszék"-ké való átnevezését egyébként ki kérem magamnak -, melyeket elsősorban a judaisztika területén végzett munkáik miatt támadott

Ez azonban még korántsem olyan mértékű gyalázkodás, mint a második műsor, melynek témái között az iskola oktatóinak és hallgatóinak besározása kapta a fő hangsúlyt. Az iskola vezetőit olyan gátlástalan szörnyetegeknek állította be, "akik sárba tiporták az egészséges nemzeti öntudat kialakulásának még a lehetőségét is". De a minket ért vádakat nem tudom ily röviden összefoglalni. Olvassátok hát úgy, ahogy az elhangzott!

"A múlt heti, egy főiskolán(!) készült riportomhoz hosszas keresés után sem találtam olyan hallgatót, aki neve vállalása mellett el merte volna mondani akár csak a főépületük címerének a történetét. Egyébként végeztem egy kis magánfelmérést. Furcsa módon azok közül sokan, akik egyetemista(!) éveik alatt hallgatói önkormányzatok tagjai vagy vezetői voltak, azok végzésük után állást kaptak az intézményben. Így azt hiszem jogosan merülhet fel annak a gyanúja, hogy a főiskolai tanácsokban a hallgatók szavazata nem okvetlenül a hallgatók véleményét tükrözi."

Majd - csak hogy teljes legyen a kép - néhány szót ejtett a vezetők doktori értekezései ellen is. Kifogásolta például, hogy hogyan lehet doktori értekezést írni a röplabda tanítás módszertani kérdéseiről.

Mondhatnánk azt, hogy ugyan már, csak nagy a szája! Sajnos azonban a Kossuth Rádió műsorait a Vasárnapi Újság műsorideje alatt sokan hallgatják. Így történhetett meg, hogy már pesti rokonaim is az iskolában uralkodó "katasztrofális viszonyok" felől faggattak. Úgy tűnik, hogy a riporternő elérte a célját, és napról-napra, hétről-hétre morzsolja fel a köztudatban a főiskola tekintélyét. Persze nem látja át, hogy ezzel a berzsenyis hallgatók jövőjét teszi tönkre. Mert mit is ér egy színjeles diploma, ha a híres-hírhedt "botrányiskolából" származik. Mit is ér a tudásunk, ha oktatóinkat is megkérdőjelezik. Mit is ér a munkánk, ha folyton azt vágják a fejünkhöz, hogy "te is abból a leprafészekből jöttél". Azt hiszem, mindannyian tudjátok, hogy ez nem csupán utópia. Sajnos ilyen a közvélemény, ilyenek az emberek. És egy ember mocskolódása ellen egy ember képtelen védekezni. Ezért szeretné hát a Heti Frissítő a Ti segítségeteket kérni.

Mindenki, akinek ugyanúgy fájnak az elhangzott vádak, mint nekünk, ne restelljen tollat ragadni, és egy papírra leírni véleményét. Nem kell hosszan, csak érződjék rajta, hogy a Berzsenyi Dániel Főiskola hallgatói nehezményezik becsületük ilyen mértékű sárba tiprását. Persze, ha van kedved, kisregény formájában is állást foglalhatsz, a lényeg hogy együtt szólaljunk fel. Ha megírtad, kérlek, juttasd el a Heti Frissítő szerkesztőségének. Ezt legegyszerűbben úgy teheted meg, hogy bedobod a véleményládába az "A" portánál, vagy leadod a HÖK irodán. De, ha neked úgy jó, küldd e-mailben a  hetifrissito_KUKAC_emperor_PONT_bdtf_PONT_hu-ra.

S hogy mi lesz ezekkel a levelekkel? Mi összegyűjtjük őket, és elküldjük három helyre: Vasárnapi Újság szerkesztősége, Kossuth Rádió főszerkesztője (Kondor Katalin) és az Oktatási Minisztérium. Biztos vagyok benne, hogy ha valóban összefogunk, akkor képesek leszünk megállítani ezt az értelmetlen vádaskodást. Ehhez azonban kevés a jó szándék, ehhez az kell, hogy meglássuk, és megfelelően kihasználjuk lehetőségeinket. Ehhez RÁTOK van szükség.

Előre kösz minden levélért!

Tóth Ferenc Zsolt
Főszerkesztő

U.I.: Ha bármi kérdésed lenne, keress meg a HÖK irodán, hívj telefonon (06-30-9010922), vagy írj e-mailt: franky_KUKAC_emperor_PONT_bdtf_PONT_hu

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű