Koltai halálsápadt, veszélyben a koronája!

Mindennek megvan a maga ideje", okít a házi jellegű oratórium-féle rockopera csuklyás embere, átlagosan minden ötödik percben, háromszor. "Ökörség", üvölt a kivezényelt ifjúság, később azonban összeszedi magát, a darab végére már egészen tisztességesre nyugszik.

"Mindennek megvan a maga ideje", okít a házi jellegű oratórium-féle rockopera csuklyás embere, átlagosan minden ötödik percben, háromszor. "Ökörség", üvölt a kivezényelt ifjúság, később azonban összeszedi magát, a darab végére már egészen tisztességesre nyugszik.

Örökség = dalban mondom el
A rockopera holtában is él, legalábbis Szombathelyen. A felkent mogulok (Koltai- duó) történelmi erejű karjai messzire nyúlnak. Köztünk él egy lelkes csapat, akik megszállottként követik őket, Nekünk Mohács kell... üvöltötték 1993-ban Celldömölkön majd pár év múlva Szombathelyen. A bemutató óta leveleznek a nagyokkal, azóta is rajonganak, most épp az Attiláért. Először csak utánozták őket, majd saját nemzeti ösvényt tapostak maguknak. Örömből zenélnek, ez hallatszik, a fülbemászó melódiákat fergeteges gitárszólók, merész ritmusváltások kísérik. Az énekhangokkal sincs baj, a zalagerszegi színház társulata is megirigyelhetné ezeket az orgánumokat! A csapat frontembere az Örökség szövegírója és az előadás művészeti vezetője és rendezője Géczy József. Mottója: " Ha időm van, miért ne csináljak olyan dolgokat, amik jók?" Volt ő már amatőr népművelő, benzinkutas, ablak-beszerelő, közben azonban mindig rendezett valamit: szerelmes énekekből műsort, karácsonyi jótékonysági koncertet és rock reqviemet. Felesége, Kiss Gabriella a női vonal: énektanár, szép szopránnal. A műhelyben a zeneszerző Németh László, ő celldömölki. A díszlet egy helyi képzőművész műve, Mikos Robié. Fellépett még bábszínházas Czirók Tamás, a Deák Bill hanggal megáldott kocsmáros, Nunkovics Gábor, és a sájgájszos sármmal megáldott Tóth Ferenc Gábor.

Volt egyszer egy Vadnyugat?
Gyülekezés ideje: Morriconne melódiája közben a színpadkép vizslatása. Az MSH-féle hodályban elveszik a kicsinyke stilizált díszlet. Ami van: középen szivárvány, fakereszt, jobbra egy félig összeácsolt szószék, balra ember-nagyságú feszület, előtte térdeplő, szintén fából, öt percig egy magyar zászló is lengedez, aztán egy kéz benyúl érte. Legelöl barokkos gyertyatartók, kilencágúak.
A progresszív rockzene és a magyar népdalkincs keverékéből megszült melódiák élvezhetők, izgalmasak. Kár, hogy minden playback-ről szól, az előadók tátognak, színészi játék nincs. A szövegek kulcsszavai: szív, sír, haza, gyász, alma, fa, almafa, ima, magyarság és Isten. A sanyargatott hazánk súlyos évszázadait bemutató stációk kilenc időszakot mutatnak be: honfoglalás, államalapítás, tatárjárás, ’48, Trianon, II világháború, 50-es évek, és az ezredvég. Mindezt egy felvonásban, mindössze ötven percben elmesélve - nem semmi.
A műsorfüzetben közölt ajánló szerint a darab érdekessége, hogy "a fent említett történelmi korszakokat egy-egy eredeti népdal köti össze, igazolva, hogy anyanyelvünk megőrzése minden körülmények között nemzetünk fennmaradását jelenti. A népdalok mellett a Prédikátor Könyvéből vett bibliai idézetek alkotják az oratórium egészét. A dalok szövege igényes és közérthető formában szól mindazokhoz, akik nemzetünk történelmét és hagyományait szeretnék ezer év távlatából, egy más felfogásban átélni és megismerni." Lássuk!

A történelem - ahogy ők látják!
A prédikátor által felvázolt történelmi stációk korrektek, nincsenek torzítások, csak tények. Pontos, tárgyilagos adatok arról, mikor hány magyar pusztult el. Színészi játék nincs, helyette van térdeplés és imádkozás, kivont karddal éneklés (imitálás), patetikus - modoros mozdulatok, röhejesre sikeredett bejövetelek és kimenetelek. A látványelemek szegényesek, jobb lett volna inkább a semmi. Egyedül Bognár Szilvi népviseletei és a jelenkor ruházata elfogadható és találó. A kedvencem az István-féle aranyszínű papírkorona. Fáklya, gyér füst van, tűzijáték nincs.

Jelenetek A tavasz tizenhét pillanatából
A jelenetek a november hetedikei iskolai színjátszás haladó hagyományainak felidézésével ringattak édesbús-nosztalgikus hangulatba. Esetenként olyan bizsergető izgalom lúdbőrzött a hátamon, mint amilyet utoljára Stirlitz érzett Potsdamban, 1943 február 25-én, délután három órakor.
A honfoglalás ideje: három álarcos táncos, fehér kendővel a kézben mozog, Czirók Tamás, a prédikátor felolvas a nagy könyvből, bejön négy-öt stilizált honfoglaló, leülnek, belibben egy énekes, mellé lép egy másik, szóló majd duó, aztán kimennek, utánuk a honfoglalók is kivonulnak. Bognár Szilvi népviseletben a dobogóra lép, dalol.
A török ideje: három álarcos táncos, nem fehér kendővel a kézben mozog, Czirók Tamás, a prédikátor felolvas a nagy könyvből, bejön négy-öt stilizált török, félholdas díszű partvisnyéllel a kézben megállnak, belibben egy énekes, mellé lép egy másik, szóló majd duó, aztán kimennek, utánuk a törökök is kivonulnak. Bognár Szilvi népviseletben a dobogóra lép, dalol.
Az ötvenhatos forradalom ideje: három álarcos táncos, nem fehér kendővel a kézben mozog, Czirók Tamás, a prédikátor felolvas a nagy könyvből, bejön négy-öt stilizált ’56-os, spontán utcai megmozdulást stilizálnak, belibben egy énekes, mellé lép egy másik, szóló majd duó, végül kimennek, utánuk az Ávósok elráncigálják a két főből álló tömeget. Bognár Szilvi népviseletben a dobogóra lép, dalol.
Ezredvég: három álarctalan táncos, fehér kendővel a kézben mozog, Czirók Tamás, a prédikátor felolvas a nagy könyvből, bejön négy-öt jelenkori ruhába öltözött fiatal, spontán, mai embereket stilizálnak. Belibben egy énekes, mellé lép egy másik, szóló majd duó következik, Bognár Szilvi népviseletben a dobogóra lép, dalol, mindenki együtt van, össztánc és karének, nézőtapsoltatás, meghajlás, kivonulás, vissza, refrén, kivonulás, refrén, kivonulás, refrén.
Az össztánc a végén teljesen felszabadít, mosoly az arcomon, örülök, hogy a dal továbbra is él, hogy beszélek és írhatok magyarul, meg ilyenek.

Paizs

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű