– Mikor és kik alapították ezt a helyi médiát?
– 1993-ban egy baráti asztaltársaságnak köszönhetoen jött létre. Nem volt egyszerű megvalósítani ezt az álmot, hiszen mindhárom feltételnek (anyagi, személyi, technikai) teljesülnie kellett. Különbözo segítségekkel 1995 március 5-én végre megszólalhatott egy napsütéses vasárnap délelott az elso próbaadás.
- Milyen frekvencián és mikor hallhatók a műsorok?
– Keleti URH 67.52MHz-en minden nap reggel 9-tol este 19.30-ig sugárzunk adást. Aki nem tud keleti URH-t fogni az hallgathatja a UPC kábelhálózaton a 100.7MHz-en.
– Vannak-e jól bevált, rendszeresen ismétlődő műsoraik?
Tulajdonképpen a szerkeszto személyisége határozza meg az adás milyenségét. Mivel minden nap a délelotti és a délutáni anyagot más-más szerkeszti, a jelleg, a stílus, az érzelemvilág sokszínu. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a rádiót nagyrészt fiatalok muködtetik. A lelkes gárda polgári szolgálatosokból, közhasznú dolgozókból és a csak kedvtelésbol mikrofonhoz nyúló tagokból áll.
– Ad-e lehetőséget a “Szóköz” arra, hogy a főiskolások belevessék magukat a rádiózás rejtelmeibe?
– Természetesen. Ahogy a régi szlogenünk is mondja: Rádió, ahol a hallgató hallható. Szeretném, ha ez valóra is válna. A rádiózásban oly sok lehetoség van… Örömmel töltene el, ha ezt a foiskolások is felfedeznék. Hisz ez nem misztikum. Mindenki képes rá. Bár odafigyelést és kitartást igényel, rövid idon belül sikerélményt nyújthat.
Ezúton szeretnénk tolmácsolni a rádiósok üzenetét, bár nem az éter hullámain keresztül, hanem írói pennánk segítségével: aki szeretné kipróbálni magát ebben a műfajban, akár csak hobbi szinten is, bátran érdeklodjön az MMIK-ban lévő stúdióban. Lehetoség nyílna arra is, hogy a foiskolánkról készítsünk rendszeres musort. Itt szabadjára engedhetnétek a fantáziátokat, legyen szó akár pletykáról, akár az aktuális eseményekrol stb…
Csak ismételni tudjuk magunkat: RÁDIÓZZUNK!!!
Nóri és Zsuzsi
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!