Három órás sztárparádé Frankfurtban

"Booyakasha!" - szólt a házigazda Ali G, miután váratlanul kiemelkedett a színpad közepén a semmiből

Óriási csinnadrattával, fanfárok helyett folyamatos reklámözönnel, és a képernyő jobb felső sarkában egy visszafelé számoló órával jelezték a Music Television európai csatornáján, hogy november 8-án este kilenc órakor kötelezően oda illik szegeződni a készülékek elé.

Craig DavidNoha maguk az amerikai sztárok ezt nem tekintik olyan prominens eseménynek, mint az MTV hazai díjkiosztóját, azért szép számban képviseltették magukat a sokezer német fiatal mellett. Az estet a tört angolságából erényt kovácsoló, spanyol származású "bad boy" Ali G vette a kezébe, rögtön hangsúlyozva a béke fontosságát a világon - sajnos a New York-i események még egy jó ideig éreztetni fogják hatásukat -, valamint azt a klasszikus jótanácsot, hogy szeressük egymást gyerekek. Ez utóbbit a félreértések elkerülése végett illusztrálta is, mégpedig saját táncosnőin egy-egy nyelves kavarással.

Kylie MinougeA nyolcadik alkalommal megrendezett, nagyszabású rendezvény nagyjából az "egy díjat kiosztunk - egyvalakit a színpadra taszítunk" vezérfonalon haladt. Így egy-egy élő klipnek is beillő minikoncertet kísérhettünk figyelemmel, mialatt minden bizonnyal már a színfalak mögött magolták mesterséges beszédeiket a soron következő díjátadók. Köztük a szemmel láthatóan folyamatos növésben levő Claudia Schiffer, a családi botrányáról híres Boris Becker, a Spice Girls tündibündi Emmája és a nem kevésbé röhejes Bomfunk MC’s is képviseltette magát. A klip-metafóra leginkább Kylie Minogue performanszára volt érvényes, mert a lobogó hajszerkezet és a vazelines bőrfelülettel megáldott combok itt is bekeményítették az idegeket.

Jennifer LopezKülön meglepiként hatott a Limp Bizkit frontember Fred Durst acapellája Wes Scantlinnel, hiszen tőle azt a fajta ordibálósan vinnyogó orgánumot szoktuk meg, amellyel tizenéves rajongók hadait állította maga mellé az elmúlt két évben. A szokatlan mutatvány akkor vett még egy fordulatot, amikor csatlakozott hozzájuk minden idők egyik legnagyobb gitárosa, az egykori Led Zeppelines Jimmy Page. És noha Fred Durst hallhatóan nem éneklésre született, tény hogy az est folyamán ő zsebelte be a legtöbb díjat - egészen pontosan hármat.

Dave Gahan - Depeche ModeA meglepetések persze egy díjkiosztóhoz illően szinte egymást érték: a hajdani Take That széttetovált lázadója, Robbie Williams, átvéve a legjobb férfi előadó díját, a következő szöveggel köszönte meg a kis bronz jutalmat: "Szupermodell barátnőm leszbikus lett és elhagyott, magával vitte öt házamat és három autómat, úgyhogy különösen sokat jelent most nekem ez a díj - az utóbbi időben ugyanis kénytelen vagyok lakókocsiban aludni". A legjobb női előadó az éppen távol maradó latin gyönyörűség Jennifer Lopez lett, míg a legtutibb új tehetség díját a Faithless énekesnője, Dido kapta - noha a mitugrász Ali G még ahhoz is vette a bátorságot, hogy Dildo-ként konferálja őt fel, mely elnevezés köztudottan a fallosz szlengesített szinonimája. Idővel megjelent a mostanában legtöbb amerikai szóbeszéd által övezett Jay-Z, a fanyar stílusú és elkötelezett strici-életvitelt folytató fekete rapper, közel háromszáz táncoló bombázóval a színpadon. Ő ugyan nem kapott díjat, ellenben a népszerűségében vele vetekedő szigetországi kollégájával, Craig Daviddel, akinek hihetetlenül funky hangja még ma is forgalmi dugókat okoz London belvárosában.

Fred DurstKifogásként felmerülhet az a fintorgásra okot adó tény is, mely az efféle díjkiosztók betegségévé vált az évek folyamán: mégpedig az, hogy az egyes kategóriák stílusban nem kompatíbilisek a jelöltekkel. Megkérdőjelezhető például, hogy a Gorillaz - nemrég megjelent, a világon hurrikánként végigsöprő albumuk ellenére - hogyan marhatta el a legjobb dance előadó díját olyan nagyságok elől, mint a Daft Punk vagy a Basement Jaxx, holott ez utóbbi projektek bakelitre préselt kiadványai valóban több millió embert mozgatnak meg Európa klubjaiban. Gond azonban egy szál se, a kérdőjeleket ugyanis a rendezvény végén egycsapásra eloszlatta a legjobb rockcsapat címét elnyerő Blink 182, akik kisebbfajta Armageddont okoztak a színpadon, és pálca helyett inkább gitárt törtek a 2001-es MTV Music Awards felett...

És Íme a díjazottak:
Legjobb csapat - Limp Bizkit
Legjobb album - Limp Bizkit: Chocolate Starfish & The Hot Dog Flavored Water
Legjobb website - Limp Bizkit (www.limpbizkit.com)
Legjobb dal - Gorillaz: Clint Eastwood
Legjobb férfi előadó - Robbie Williams
Legjobb női előadó - Jennifer Lopez
Legjobb rock előadó - Blink 182
Legjobb pop előadó - Anastacia
Legjobb hip hop előadó - Eminem
Legjobb r&b előadó - Craig David
Legjobb dance előadó - Gorillaz
Legjobb új tehetség - Dido
Legjobb német művész - Samy Deluxe
Legjobb klip - The Avalanches: Since I Left You

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű