Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Sárvári fa alá került a nyomtató

Németh Csaba először azt hitte, csupán szobatársa viccel vele, amikor SMS-t kapott tőle, hogy a Nyugat játékán ő nyerte a nyomtatót.

Az ember általában két dolog miatt kísérti a sorsot szerencsejátékokkal. A játék öröméért és természetesen a nyereményért. Ez utóbbi az esetek többségében elmarad, ha pedig mégis ölbe hull a szerencse, akkor a boldog örömöt megelőzi egy jó adag kételkedés.

Nem volt ez másképp decemberi játékunk nyertesével, Németh Csabával sem. A sárvári fiatalember a Műegyetem harmadéves hallgatója. Három hónapja mutatta meg neki a Nyugatot szobatársa, aki előtte nyert már tőlünk Haladás és Falco meccsbelépőt is. Csaba a böngészés mellett játszott is, de bevallása szerint nem fűzött nagy reményeket a nyeréshez, ezért aztán újévi tréfának gondolta szobatársa SMS-ét. Az üzenetben feketén-fehéren az állt, hogy Csabáé a szombathelyi Elender Computer által felajánlott színes nyomtató. Bár a lakótárs eddig megbízhatónak tűnt, azért telefonon a biztonság kedvéért újból egyeztették, nem csak viccről van-e szó. Csaba kételkedését igazán csak az az email oszlatta el, amiben a Nyugat a nyeremény átvételének módjáról érdeklődött.

A díj ezúttal is jó helyre került. Csabának van otthon számítógépe, nyomtatója azonban nem volt hozzá. Eddig. Helyet viszont biztosan találnak neki és megbecsült darabja lesz a konfigurációnak - biztosította a boldog nyertes az Elender munkatársait. Beszélgetés közben az is kiderült, hogy Csaba gépe híján van a nyomtatóhoz is szükséges USB csatlakozónak. Pár pillanat múlva - hogy, hogy nem - a pakk tetején díszelgett a hiányzó alkatrész is.

Csaba első nagy nyereménye után természetesen tovább játszik. Már nincs messze attól, hogy gyűjtött pontjai alapján automatikusan megkapja a Nyugat-pólót és ezután már talán könnyebben elhiszi, hogy a Neten nyerni is lehet...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Könnyű

Tovább az oldalra