Gyermekpornó hálózat csapdájában

Nők és köztiszteletnek örvendő személyek is tagjai a gyermekpornó hálózatoknak.

Az USA-ban nemrég végrehajtott "cukrosbácsi" akció meglepő eredményekkel járt, az összehangolt nyomozások során kiderült, hogy a gyermekpornográfia iránti kereslet sokkal nagyobb, mint képzelték, és a célcsoportok is igen szélesek, hiszen éppúgy megtalálhatók köztük "tisztes" polgárok, plébánosok vagy éppen buszsofőrök is.

A szakértők szerint a gyermekpornográfia iránt érdeklődők gyakran úgy jelennek meg a közvélekedésben, mint olyan személyek, akiknek már van priuszuk, és legfőképpen szexuális bűncselekményekben érintettek.
A tények viszont egészen mást mutatnak. Az egy éves előkészítés után végrehajtott akció során olyan személyeket is letartóztattak, akikről senki sem gondolná, hogy gyermekpornóban "utaznak". Az őrizetbe vettek között egyházi személyek, tanárok, rendőrtisztek, és más a gyermekek érdekeit képviselő szervezetek tagjai is megtalálhatóak voltak.
A szakértők úgy vélik, hogy az Internet használata lényegében elmosta a határt az eddigi szűkebb csoportok és az érdeklődők között, azaz nagyobb közösség érdekelt a gyermekpornográfiában, mint eddig. A letartóztatottak között több a férfi, de őrizetbe vettek nőket, és tinédzsereket is.

Az internet a felhasználók szemében azzal a lehetőséggel kecsegtet, hogy nem találják majd nyomukat, és ezért nem kell majd illegális tevékenységük okán bíróság elé állniuk. Ez viszont óriási tévedés. Minden internetes tranzakció nyomon követhető, a szakemberek úgy vélik, hogy viszonylag könnyedén. Így az Internet előnyei napjainkban ugyanúgy párosulnak hátrányokkal, mint az "offline bűnözés".

A tavaly januárban megkezdődött átfogó akció például azokra koncentrált, akik a Candyman levelezőlista tagjai voltak. Már az akció bejelentése után 86 személyt fogtak el a hatóságok, akik közül 27-en azonnal beismerték vétküket.
Az FBI úgy véli, hogy a szülőknek jobban oda kellene figyelniük arra, hogy gyermekük mit keres a neten, nehogy az internetezés során esetleg gyermekpornó hálózatok csalják lépre a gyanútlan kiskorúakat. Az esetek jó részében ugyanis a szereplőket is a háló segítségével szervezik be.

Az akció folytatásaként az FBI további gyermekpornó-hálózatok felderítésére számít, és csak a Candyman csoport több mint 7000 tagját is ki akarják hallgatni. Ezek közül azonban 2400 nem az USA területén él.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű