116 éves a világ legidősebb embere, és a titkát is elárulta

Életkorával egy elit csapatba tartozik.

Az amerikai Besse Coopert tavaly januárban ismerte el a Guinness Rekordok bizottsága, mint a világ legidősebb embere - ezzel a kiváltsággal egy szűk csoportba tartozik, vele együtt ugyanis összesen nyolc olyan embert regisztráltak, aki valaha is ilyen magas kort megélt. A Georgiában felnőtt idős hölgy most töltötte be a 116-ot, zsúrját születésnapi torta és tarka lufik színesítették, bár a matróna állítólag előnyben részesíti a visszafogott ünneplést.

(Fotó: AP)
Nyugat.hu

Ahogy öregszik, úgy lesz eszes

Különleges "ajándékként" nemrég egy hidat is elneveztek róla lakóhelyén. Fia, a már szintén ősz haléntékú Sidney Cooper azt mondta róla, hogy

ahogy öregszik, úgy lesz egyre eszesebb.

De szerencsére nem csak ő szólalt meg a jeles életkori mérföldkő kapcsán, hanem maga az érintett is: a Guinness Rekordok tette fel a kötelező kérdést, hogy mi a titka ennek a hosszú kifutásnak. Fia büszke hangvételű nyilatkozatának fényében talán kissé furcsa, hogy Besse nem olyan vicces választ adott, mint amilyet ilyenkor adni szoktak a nagyon idős idősek (mint például: naponta megeszek egy jó cupákos oldalast). Annyit mondott csak:

nem ütöm az orrom más dolgába, és nem eszek pocsék ételt.

Besse Cooper 1896-ban született és csak 28 évesen ment férjhez. Négy gyereket szült, 1963-ban megözvegyült, és többé nem házasodott meg. A kortárs korrekordert sohasem műtötték és jelenleg sincs komoly egészségügyi gondja, csak kevés gyógyszert kell szednie - adta hírül a brit Metro újság.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű