Fertőzött tűvel szurkálnak a discoban?

Felröppent a hír, hogy HIV fertőzött tűvel szúrtak meg egy fiút Szombathely egyik szórakozóhelyén. A Nyugat utánajárt az ügynek.

Az elmúlt hetekben szájról-szájra szállt a hír, hogy Szombathely egyik éjszakai mulatójában HIV vírussal fertőzött tűvel szúrtak meg valakit. A sokszor elhangzott történetnek van azonban egy apró szépséghibája. Csak és kizárólag olyan ismerőstől lehetett hallani, akinek ugyanígy egyik haverja, osztálytársa, távoli rokona stb. mondta.

A neten terjedő levél
Az ilyen sztorikat kétkedve szokták fogadni. Ám most valami miatt az emberek jó része komolyan vette a hírt, nem kis riadalmat keltve a városba. Így aztán úgy döntöttünk, egy kicsit körüljárjuk a témát. Olvassák el az alábbi elektronikus levelet; februárban kelt, mi később jutottunk hozzá:

"Kedves Ismerőseim!
Figyelmetekbe ajánlom az alábbi történetet, okulás céljából.
Egy kedves ismerősöm mesélte a következő történetet.
Egy osztálytársa (18 évesek) a baráti körével elment a Bank nevű szórakozóhelyre hétvégén, hogy jót mulasson.

Tánc közben a karján tűszúrást érzett, de táncolt tovább, nem törődött vele. Később a zsebében egy cetlit talált a következő felirattal: "Isten hozott az AIDS-esek Világában!" A lány elment később egy szűrésre, ahol közölték vele: HIV pozitív.

Állítólag aznap este a Bankban és a Face-ben kb. 30 embert szurkáltak meg.

Így érezd magad jól egy szórakozóhelyen...

Továbbítsd, kérlek ismerőseidnek, akik -vagy gyerekeik - ilyen helyekre járnak!

Sok szerencsét az "élethez"...

Aláírás"

A konkurens mulató kampányfogása
Nem csoda, hogy a levélben említett egyik szórakozóhelyről aztán futótűzként terjedt néhány hónap előtt, hogy tűvel szurkálnak meg táncoló fiúkat, lányokat, s azok sorra HIV fertőzöttek lesznek. Később kiderült, hogy a konkurens mulató terjesztette a rémhírt. Meglehet, szerencsétlen dolog az efféle porhintés. Könnyen visszaüt. Szerencse viszont, hogy itt valóban csak rémhírterjesztésről beszélhetünk. (Már csak az a kérdés, hogy bizonyos pártjaink nem innen vették-e a rémhírterjesztés technikájátJ )

A rendőrség nyomozott a szombathelyi ügyben
Ettől persze Szombathelyen még megtörténhetett a dolog, nem csoda, hogy a rendőrség vizsgálatot indított az állítólagos szombathelyi esettel kapcsolatban. A bűnmegelőzési osztályon dr. Németh Róbert megosztotta velünk a nyomozás eredményeit. A kiinduló információk szerint az egyik szombathelyi középiskola tanulója, egy harmadikos fiú szaladt tűbe. A nyomozók el is indultak megkeresni őt. Megkérdezték az összes harmadikost, minden osztályfőnököt, tanárt, de a fiatalember csak nem került elő. Nem tűnt el, nem is volt. Vagy legalább is senki nem hallott róla.

A nyomozók ezután megkeresték a megyei ÁNTSZ-t, ahol elmondták, nem tudnak arról, hogy bárki is HIV szűrésre jelentkezett volna a közelmúltban.

Azért résen lesznek
A rendőrök budapesti kollégáikkal is fel vették a kapcsolatot, s megtudták, hogy a fővárosban valóban történt egy ilyen "szurkálásos" eset. A nyomozást ellenben Szombathelyen bűncselekmény hiányában lezárták. Németh Róbert azonban elmondta: - A rend őrei nyitva tartják a szemüket, s ha bármi történik, folytatják a vizsgálatot.

Elméletileg lehetséges
Dr. Andits Tamás orvos szerint elméletben valóban lehetséges szúrás útján megfertőződni a halálos HIV vírussal, ha a tű fertőzött.

- Drogfüggők körében éppen ezért terjesztenek egyszer használatos eldobható tűket, megakadályozandó a kór terjedését. - mondta. Ha valaki megfertőződik a vírussal, az legkorábban 4-12 hét múlva mutatható ki a szervezetben.

Szombathelyen tehát eddig nem szúrtak meg senkit, s remélhetőleg nem is kell tartani ilyesmitől.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű