Amerikába jöttem 7: Az amerikaiak és az utazás

A minap egy New York közelében élő kolléganőmmel arról beszélgettünk, ki merre járt már a nagyvilágban.

A minap kolleganőmmel arról beszélgettünk, hogy ki merre járt már a világban, az országban, ki mit látott, és ki mit szeretne még meglátogatni a jövőben. --Tudni kell, hogy ez New York közvetlen szomszédságában történt. Meglepetésemre a hölgy elárulta, hogy egyszer már járt New Yorkban, illetve csak Bronxban, és egyszer középiskolásként kirándultak Washingtonba. De se baj, - folytatta, - azt tervezi, hogy nyugdíjas éveiben bejárja a Nyugati-partot is és szeretne eljutni Las Vegasba is. Ekkor teljesen meghűlt bennem a vér, tudniillik a hölgy annyi idős mint én, 30, és én még nem tervezgetem a nyugdíjas éveimet.

A másik érdekes történet néhány napja esett meg velem, amikor a 40-es éveiben járó úrnak ecseteltem élményeimet, melyet a Niagara vízesésnél éltem át. Tudtam, hogy ő is New York államban lakik, ahol a vízesés is található, így feltételeztem, tudunk róla beszélgetni. Meglepetésemre visszakérdezett: hol van a Niagara vízesés? Válaszoltam: itt ebben az államban, néhány órányira csak. Rám nézett furcsán: Ó...nem is tudtam!...

Persze, ez nem azt jelenti, hogy minden amerikai ennyire tájékozatlan. A többség nagyjából tudja, hogy a nagyobb nevezetességek, (pl, Grand Canyon, Niagara stb) merre vannak, az más kérdés, hogy még sohasem jártak ott. Felmérések szerint ezeket az érdekességeket legalább annyi külföldi (német, japán, francia, Kelet-Európai turista) látogatja, mint belföldi. Amúgy az Amerikai Egyesült Államokban minden megtalálható, amiért mi magyarok rendszeresen elhagyjuk az országot: tengerpart, síelésre alkalmas hegyek, sivatag, stb.. Szóval, amíg nálunk még mindig nagy szó elmenni síelni, vagy leugrani a horvát tengerpartra, addig az amerikaiaknak néhány órás repülőút után minden itt van. Tehát miért is mennének külföldre?

Két nagy csoportra lehet osztani az USA-ból külföldre látogatók táborát. Az egyik csoport üzleti céllal utazik, a másik Párizsba, vagy Rómába megy. Erősen eltúlozva persze.

Amúgy a belföldi sikerlistát Florida vezeti, főleg ilyenkor tél közeledtével százezrével özönlenek oda, főleg a nyugdíjasok, hisz ilyenkor elviselhető számukra a klíma, mindössze 28-30 fok körüli a hőmérséklet, nem úgy mint nyáron, amikor szinte kibírhatatlan a hőség. Sokan leköltöznek októbertől májusig, majd ezután visszajönnek és így ingáznak életük végéig.

Kremser Csaba Szombathelyről indult nemrég az USA-ba, hogy hosszabb időt töltsön ott. A Nyugat tudósítójaként rendszeresen megosztja majd velünk élményeit.

Sorozatunk további darabjai:
Amerikába jöttem 1
Amerikába jöttem 2
Amerikába jöttem 3
Amerikába jöttem 4
Amerikába jöttem 5: az amerikaiak és a sport

Amerikába jöttem 6: A nagyvárosok

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű

Tovább az oldalra