Egy diszkóban Zsanival és Szabival

Éjfél van a Papayában, és korántsem tele. Hol az a sok BB-fan, aki itt várta Pongó Pigmeust, hogy láthassa, mi fán terem a nép fiából létrehozott sztár?

De azért mégiscsak vannak, főleg a fiúk. Hiába a lányok már a nagytesó szemén keresztül lecsekkolták, hogy a Szabi szíve elrabolva, de teljesen. És ez valóban így is van: amit mindenki észrevehet, ha még átlát a diszkófüstön és alkoholgőzön, ez a srác teljesen beleesett a Zsaniba. Romantikus alkatúak még el is érzékenyülnek, hogy milyen jó is most nekik: együtt járhatják az országot, kéz a kézben, váll a vállon az éjszakai utazásokon, s ki tudja néha talán titokban átlopózva a másik szobájába a közös szállodában.

Szóval itt vannak most közöttünk, ők, akikről egy ország találgatja: mi is van vagy nincs köztük? Találgassunk mi is! Beszélgettünk velük: de úgy mintha AZ nem is érdekelne.
Amit elsőre látok Zsanin, hogy szomorú. Meg is kérdezem tőle, erre azzal a lecsaphatatlan válasszal jön: csak fáradt. Ezt elhiszem. Mióta kijöttek csak utazás utazás hátán, mosolygás a vadidegen emberekre és még ez a lüke újságíró is azt próbálja bemagyarázni neki, hogy szomorú.
Pedig dehogyis. Itt ez a Szabi srác, aki állandóan figyel rá, puszikat küld neki percenként, csak pozitívan nyilatkozik róla, fogja a kezét miközben kimennek az emberek közé, vigyáz rá, ha valaki csúnyát szólna, talán még neki is menne az illetőnek, merthogy a Zsani szent és csodás, a Zsani a világ közepe neki. Na, szóval a tenyerén hordja. Mit is kívánhatna mást egy nő?

Zsani aztán mégiscsak kinyílik egy pár percre, elkezd mesélni a jövőbeli terveiről, hogy most a Színes Mai Napnál ír, és, hogy nagyon reméli befut. A médiában akar dolgozni, de ezt már tudjuk. Zsani sokszor mondta. És sokfélét is. Egyszer így, egyszer úgy. Sokan nem szeretik ezért, nem egy pozitív kieső, pedig ő csak ki meri mondani, amit gondol, az adott pillanatban. Ő ilyen.
Aztán becsukódik újra, unja a banánt, menne már tovább, sürgetné az időt, ha nagyon akarja, hátha gyorsabban telik le az a néhány hét és hónap, amíg még ezt kell csinálnia. És hátha végre eldönti kit is akar...

A pár, azaz Szabi viszont tudja, hogy mit akar. Akarom mondani tudja, hogy kit akar. Kapja is a Papaya közönségétől a papucsságra utaló jelzőket, de csak nevet rajta.
Mikor rákérdezek, hogy nem zavarja-e, hogy az egész ország a szerelmi életével foglalkozik már rutinosan válaszol: "Mikor bementem a BB házba, akkor sok mindennel együtt ezt is vállaltam. Egyedül az zavar, amikor valami olyat írnak, vagy mondanak rólam, ami nem igaz. De ha az igazságot írják az nem izgat, sőt büszke vagyok rá. "

De tényleg büszke arra, hogy tízmillió magyar elkönyvelte hősszerelmesnek? Tényleg ilyen gyerek ez a Szabi, vagy csak megjátszotta a kamerák előtt? "Eddig soha nem volt alkalmam megmutatni, hogy milyen is vagyok valójában. Most azonban az egész ország láthatta, úgyhogy felesleges is lenne tagadnom. Tényleg egy szerelmes típus vagyok" - mondja, és bizisten őszintének tűnik.

Szabi tényleg egy lányokkedvence srác. Kedves, megnyerő, és még szerelmes típus is. Igaz, ő nem gondolta volna, hogy ennyi ember fog a magánéletéről értekezni, hisz mint mondja, bent nem sejtették, hogy a házon kívül ilyen hisztéria övezi a műsort. "Amikor a kiszavazó show-k zajlottak, akkor hallottuk, hogy rengeteg ember van kint a ház előtt, de nem gondoltuk, hogy ilyen népszerű a műsor. Amióta kijöttünk, azóta nincs egy szabad pillanatunk sem."

Megkérdezem Szabit, hogy, ha nem a hősszerelmesnek, akkor kinek van esélye megnyerni az első Big Brothert. Szabi sejtelmes választ ad. " Szerintem annak, aki a legjobban beleszürkül a játékba. Nem vállal semmi konfliktust, és próbál kívülálló maradni minden vitában. Mondhatni az a jó, ha végigalussza valaki a játékot" Ha valaki nem találta volna ki kire tippelt Szabi, az ne bánkódjon, mert Szabi nem akar befolyásolni senkit, vagyis jobb, ha nem tudják, ki nyeri a kint lévők szerint a játékot...

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű