Ami a tudósításokból kimarad - Három halott a nyolcason

Három perc múlva teljes felszereléssel robogok Kám felé, a városban kissé-, azon kívül jelentősen túllépve a megengedett sebességet. A Rádió Szombathely hamar elkezd zörögni, úgyhogy átkapcsolok a Kossuthra és elmélázva hallgatom a beszélgetéseket, néha jókat kuncogva magamban. A 8-as szinte teljesen üres, így hamar odaérek a vashosszúfalui elágazáshoz, ahol egy rendőrautó állja el az utat, és rendőrök terelik el a forgalmat. Bemutatkozás után folytathatom utamat, majd kb. 1 kilométer után feltűnnek a kék villogók. Közelebbről néhány tűzoltóautó látszik és egy kamion az árokban. Pár rendőr az úton méricskél. Negyed óra alatt végzek – gondolom, és leparkolok szorosan az út szélére húzódva, nehogy akadályozzam valamelyik mentőjárművet.

A teherautó fülkéje alól kiáll valami.

Kiszállás után már rutinművelet a helyszínelés vezetőjének megkeresése és engedélykérés a fotózásra. Engedély megadva, így megindulok az árokban fekvő, bebicskázott kamion felé. Hátulról egy gyors kattintás, bár nem túl izgalmas kép, azért legyen csak meg. Szinte kihalt a környék. Furcsa.

A kamion elé érve aztán egy csapásra megváltozik minden. A teherautó fülkéje alól kiáll valami.

Mercedes, jegyzi meg egy mellettem lapáttal elhaladó tűzoltó, majd hozzáteszi:– Volt.

Ekkor már világos, mitől olyan kihalt minden az út felől. Az utánfutó által takart meredek domboldal tele van emberekkel Mentősök, tűzoltók rendőrök sürögnek a kamion alól kilógó roncs körül. A látvány innen még félelmetesebb. Az autó nagy része a kamion alatt van, ráadásul a domboldalba is befúródott. Kérdezni egyelőre nincs kitől, így felküzdöm magam a dombtetőre, ügyelve arra, hogy senkit ne akadályozzak a mozgásban. A fekete Mercedes az ablakáig befúródva a földbe, a lánglovagok éppen lapátolják ki az ajtókat. Az üvegek kitörtek, vagy kitörték őket, így jól belátni az utastérbe. A hátsó ülésen egy koromfekete hajú nő ül. Ölébe ejtett kezén látványos ékszerek. Vele senki nem foglalkozik. Egyelőre nincs miért. Halott.

Nem nyög, nem kiabál

Az anyósülés helyén a kamion eleje van. Ahogy később kiderül minden és mindenki más alatta… Az ott ülő 60 éves utasnak nulla esélye volt a túlélésre. A tűzoltók közben végeznek az ásással, így a mentősöknek is több helyük lett. A vezetőoldali ablakon csövek lógnak be, a kamion elejére rögzített palackokból éltető folyadék áramlik a sofőr testébe. Véres feje néha megrándul, ezek szerint ÉL! Egy mentős kifacsart pózba görnyedve tartja a sofőr fejét, aki csendben van. Nem nyög, nem kiabál. Öntudatlan, talán szerencséjére. Mellettem négy civil szemléli a mentést szótlanul. Később megtudjuk, hogy olaszok. Társaikat nézik, akik utánuk jöttek, de érthetetlen módon az egyenes úton aláhajtottak a kamionnak. Szinte semmi érzelem nem látszik rajtuk, mint akik egy filmet néznek. Talán ezt is gondolják. Ez nem történhet meg. Nem!

Aztán egyetlen villanás, szikrák, forgácsok és hosszú sivító hang…

A tűzoltók közben nekiesnek a Mercedes oldalának. Recseg-ropog a lemez, de kénytelen engedni. Előbb az ajtó tűnik el, majd az ülés melletti oszlop is. Kicsit zsibbadtan nézem az egészet, mintha a mentők ott sem lennének. Elképzelem, amint a kényelmes autó suhan az úton. Aztán egyetlen villanás, szikrák, forgácsok és hosszú sivító hang, ahogy a két jármű egymásnak feszül, majd néma csend. A két utasnak ideje sem volt felfogni, mi történt.

Infúziót, még!

-– ránt vissza a valóságba a kiáltás és már repül is a levegőben a három palack. Itt és most ez a legrövidebb út. A meredek, sáros domboldalon alig lehet megállni. Néhányan esnek is, de ez most senkit nem érdekel és senki nem nevet rajta. Miközben a mentők elöl ügyködnek, a tűzoltók a rendőrök segítségével elkezdik kirakni a kocsiból a személyes holmikat, hogy később semmi ne legyen útban. A domboldalon egyre szaporodnak a kis táskák, ruhák, számítógépes alkatrészek. Ezekről jegyzőkönyvet vesznek fel.

Úgy tűnik valami baj van a sofőrrel, mert az orvosok derékig behajolnak az ablakon és valamivel nagyon küzdenek. Az egyik mentőorvos megpróbál felmászni a dombon a táskájához. Kezet nyújtok neki, amit el is fogad, de ügyel arra hogy ne vérezzen össze.

Fejét egy útszéli fa törzsére hajtja, és halkan zokog.

A kamion magyar sofőrje közben az egyik tűzoltóautónak támaszkodva messziről nézi, mi történik. Arcának egyik oldala véres, de ő ennyivel megúszta. Már túl van a rendőrségi jegyzőkönyvön. Haladt az egyenes úton, előtte két autó előzött egy teherkocsit. Visszahúzódtak a saját sávukba, majd pontosan előtte a Mercedes újra kivágott. A fékezés már semmit nem segített, azonnal bedarálta a személyautót. Még halkan mond néhány szót az olaszokról és a vezetési stílusukról, aztán hívják telefonon.

Két tévétársaság, két napilap és a nemzeti hírügynökség munkatársa van a helyszínen, de velük most a kutya sem törődik. Az egyik frissen érkezett újságíró gyors kérdést intéz az egyik mentésben résztvevőhöz, aki valamilyen speciális szerszámért indult éppen.

–

Él a sofőr?

- hangzik a meglepett kérdés, látva a roncsokat.

Még lélegzik

–- jön a válasz, amiből csak az nem ért, aki nem akarja érteni. A 36 éves sofőr percei feltehetőleg meg vannak számlálva.

Ennek tudatában nézem tovább a mentést, de semmi nyoma annak, hogy bárki is feladta volna a küzdelmet. A vezető feje hirtelen rándul egy nagyot, mire a dombon álló olasz társnőjéből kirobban a visszafojtott sírás, ami pillanatok alatt átragad a többiekre is. Az egyik olasz férfi telefonál. Nem értem mit mond, de csak szavakat tud kipréselni magából, talán éppen a családdal beszél. Bocsánatot kérve leteszi a telefont, fejét egy útszéli fa törzsére hajtja, és halkan zokog. Vállai össze-összerázódnak a sírástól.

Eleget láttam…

Egy mentős és egy tűzoltó gerincágyat állít össze, amit odaküzdenek a kocsi mellé. Hat tűzoltó és három mentős fog neki a veszélyes műveletnek, a sofőr kihúzásának. Félszavak repkednek a levegőben, de ők már értik egymást. Megkönnyebbülten sóhajtanak, amikor a sérült már biztonságosan fekszik a hordágyon. Keze magatehetetlenül lóg, hasa természetellenesen hullámzik, ahogy pumpálják tüdejébe a levegőt.

Időközben a daruskocsi is megérkezett a helyszínre, csaknem két órával a baleset után. Zalaegerszegről jött. Drága szerkezet, ilyent nem minden megye engedhet meg magának. Vas megyében például nincs ilyen – hallgatom a magyarázatot és egy előadást arról, hogy ez a daru nem csak függőleges emelésekre képes, hanem vízszintes irányúra is, de az igazat megvallva erre most nem tudok figyelni. Mi van akkor, ha egy balesetben beszorulok Szombathely mellett valami alá? Várhatom Egerszegről a darut? Ilyenkor minden perc számít, nem hogy az órák.

A kamion leemelése mindössze két percet vesz igénybe, így már ki lehet vontatni a személygépkocsi maradványait. Rémisztő belegondolni, hogy a földig lapult karosszéria alatt egy ember van. Az előbb telefonáló olasz odabotorkál a roncshoz és megmarkolja halott társa kilógó kezét. Hangosan zokog és kiabál valamit. Két mentős megy oda hozzá. Várnak egy kicsit, majd óvatosan elvezetik. Eleget láttam, összeszorult torokkal indulok vissza az autómhoz, ami körül már több roncsszállító parkol. Hazafelé kikapcsolom a rádiót, és 90-nel haladok.

Fotósorozatunkkal az ő munkájuknak állítunk emléket.

Ahogy kiérek a lezárt nyolcasról sorban húznak el mellettem az autók, talán 110-130 körüli sebességgel. A főúton helyenként kátyúkat kerülgetek, idefelé fel sem tűnt, mennyi van. Vajon 160-nál mit tesz egy ilyen kis gödör az autóval?

Szombathely határában megcsörren a telefon.

–Három

- mondja tömören az egyik tudósító. Tehát a sofőr sem élte túl. Még leellenőrzöm az információt, amit mások is megerősítenek. Kórházba szállítás közben...

Otthon a postafiókban már ott van a rendőrségi sajtószóvivő közleménye a balesetről. Néhány mondat csupán, a lényeg kiemelésével. Kik, mikor, hol és hány halálos áldozat. Másnap a lapokban is erre építve jelenik meg a hír. Viszonylag szűkszavúan, hiszen szinte minden nap történik halálos karambol. A mentők, tűzoltók, rendőrök, katasztrófavédelmisek erőfeszítéseiről azonban szinte sohasem esik szó. Ez a munkájuk – mondhatnánk, de mégis... Megrázó fotósorozatunkkal az ő munkájuknak állítunk emléket.

Epilógus:

Idióta olaszok, mennek, mint az állat

–- mondja másnap régi ismerősöm. Talán igaza van, de ha lenne kedvem vitatkozni, akkor rákérdeznék, hogyan teszi meg ő rendszeresen másfél óra alatt a Szombathely-Budapest közötti 220 km-es távolságot.

Vigyázz magadra!

- búcsúznak sokan, amikor családtagjuk hosszabb útra indul. –„Persze, vigyázok” -– érkezik már automatikusan a válasz. Ha csak ezen múlna....

De bárkivel szembejöhet kivédhetetlenül a "fekete Mercedes", így senki nem tudhatja, melyik az utolsó útja. Ha nem szükséges nem kell elé rohanni. A sebességhatárokat nem a traffipax miatt találták ki...