A jobboldal együttműködése csak a médiában létezik!

- Állítják a helyi szocialisták, akik konstruktívabb politizálásra szólították fel az ellenzéket.

A jobboldal együttműködése csak a médiában létezik – jelentette ki Gyebrovszki János (MSZP) a Szociális Bizottság elnöke. A politikus azt sérelmezi, hogy a Fidesz szombathelyi szervezete csak beszél az együttműködés szükségességéről, ám tevékenységük és aktivitásuk nem tükrözi ebbéli meggyőződésüket. Mint ismert, nemrégiben épp Sági József (FIDESZ) országgyűlési képviselő szólította fel a megyeszékhely polgármesterét dr. Ipkovich Györgyöt, és a város vezetését, hogy változtassanak politikájukon és forduljanak bizalommal az ellenzékhez, hogy együtt tehessenek a bezárással fenyegetett laktanya megmentéséért.

A szocialisták azt is sérelmezik, hogy a fideszes képviselők nem képviseltetik magukat olyan megbeszéléseken, melyeken a megyeszékhely jövőjét érintő kérdésekről vitáznak és hoznak döntést a városatyák. Így – hozta a példát Gyebrovszki János – hiába kapott meghívót Sági József országgyűlési képviselő és Gyimesi József országgyűlési képviselő a településfejlesztési programról szóló találkozóra, azt jelenlétükkel nem tisztelték meg. Ugyanígy távol maradt a Fidesz frakcióvezetője, Rettegi Attila is arról a megbeszélésről, melyen a munkaügyi paktum alapjait beszélték át a városatyák – mondta Gyebrovszki János.

A Fidesz miatt vitték el a regionális televíziót Sopronba

A szocialisták úgy vélik a régióközponti posztért sikeresen csak közös, konstruktív politikával küzdhetnek a képviselők, a szombathelyi ellenzék azonban meglehetősen passzív, holott még a zalai jobboldal is Szombathely harcát támogatja.

„Szombathelynek lesz sansza arra, hogy régióközpontként működhessen, ám a Fidesz rombolását meg kell állítani, várjuk tehát építő javaslataikat” – fogalmazta meg Nemény András a városi MSZP alelnöke, aki emlékeztetett arra, hogy a Fidesz vezetése alatt vitték el a megyeszékhelyről a regionális televíziót Sopronba, s most ugyanez a veszély fenyegeti a Magyar Rádió Szombathelyi Regionális Stúdióját is. Mint a szocialista képviselők egy korábbi sajtótájékoztatóján kiderült, az MSZP-s politikusok szerint a stúdió „átszervezésének” és a főszerkesztő Komondi Péter leváltásának hátterében is egyértelműen a FIDESZ áll, név szerint Gyimesi József országgyűlési képviselő és az általa gerjesztett ál-sajtóbotrány.

Nemény András alelnök végül felkérte az ellenzéket, hogy a városvezetéssel együttműködve tegyenek a város hosszú távú fejlődéséért, a régióközponttá válásért. Folytassanak tehát ezután konstruktívabb politizálást, s ne a médiát használják kifogásaik, s kritikájuk szócsöveként.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű