A mennykő a frissen elkészült tetőtér kéményének pléhlemezébe csapott, és
szétolvasztotta azt. A szigetelőanyag mellett a tetőgerenda is lángra kapott.
Gőzölgő, kormos lyuk
A 87-es útról már messziről feltűnik a sok kék villogó Kőszegfalván.
Négy tűzoltóautó - Kőszegről és Szombathelyről - sorakozik a szűk utcán. Az
egyik családi ház tetején gőzölgő kormos lyuk tátong, mellette egy farmernadrágos
férfi szorgoskodik valamilyen szerszámmal. Hamar kiderül, ő a tulajdonos. Szakmája
szerint tetőfedő, egyébként önkéntes tűzoltó. Morbid, de ebben az esetben pont ez
az ideális párosítás. A tűz oka még ismeretlen, bár a villámcsapás már szerepel
a lehetséges okok között, hiszen korábban hatalmas égzengéssel vonult át a
település felett egy zivatar.
A kőszegi tűzoltók létrásautója sokat szenved, mire rá tud fordulni a szomszéd
kocsibejárójára, amit eredetileg személyautókra terveztek, de végül
sikerül bepasszírozni az udvarra, így indulhatnak a tűzoltók a csővel. Közben az
utca megtelik emberekkel. Hajnali fél három van, de a nagy mozgolódásra sokan
felébredtek. A szomszédok, ismerősök jönnek segíteni. Az egyik lánglovagtól
megtudjuk, hogy villámcsapás a ludas, a kémény köré erősített lemez vonzotta
magához az égi csapást. A házigazda már az utcán van, onnan szemléli, ahogy az
emeleten szorgoskodnak a tűzoltók.
Lehet kezdeni mindent előröl
- Nemrégiben fejeztük be a tetőteret, már a szalagparkettát és a
padlószőnyeget is leraktuk. Lehet kezdeni elölről - mondta Wurst Antal, miközben az
erkélyről éppen az említett, ronggyá ázott új szőnyeget dobták le a tűzoltók.
- Vissza kell szedni a cserepeket és a szigetelést. A gipszkarton falak is szétáztak.
Magam is azonnal a tetőre siettem és oltottam a tüzet, szerencsére a többiek nagyon
hamar megérkeztek. A háznak van biztosítása. Sokkal rosszabbul is végződhetett volna
ez a villámcsapás.
Az ismerősök a tűzoltók engedélye után az emeleti szintekről segítettek
lesöpörni a vizet és eltakarítani a romokat. - Hatalmas robbanást hallottunk, de
semmi rosszra nem gondoltunk. Utána hallottuk a kiabálást hogy tűz van - mesélte
Wursték szomszédja.
- A lángok a néhányszáz méterre futó 87-es útról is látszottak.
Tűz után özönvíz
A lánglovagoktól kapott sisakkal és védőkabáttal aztán mi is
megszemlélhettük, mire képes a szeszélyes természet. A szétolvadt lemez mellett
kormos, törött cserepek hevernek, a nagy lyukon keresztül pedig az üszkös gerendák
és megperzselt szigetelőanyag látszik. Átégett a gipszkarton is. A takaros tetőtéri
lakásban most önkéntes segítők és tűzoltók szorgoskodnak. Seprik le a kormos vizet
és teszik amit éppen kell. Közben a lánglovagok várják a szakértőt, mivel csak az
ő vizsgálódása után lehet nekikezdeni a helyreállításnak. Mire a segítőknek
sikerült a víz nagy részét kilapátolni az emeletről özönvízszerű felhőszakadás
érte el a falut. A lyukas tetőn keresztül újra ömleni kezdett a víz, a tűzoltók
ezért fóliával fedték be a lyukat. A reflektorokon kívül a két másodpercenként
eget szaggató villámok is segítettek bevilágítani a terepet.
Hogy előzhetjük meg? Ma már néhány ezer forintért beszerezhető ún. túlfeszültségvédő elosztó, ami védi a rákötött eszközöket az elektromos hálózatot ért villámcsapás okozta károktól. Egy ilyen beszerzés a későbbiekben akár sok százezres kártól mentheti meg a használóit. Fontos megjegyezni, hogy nem elég csupán az elektromos hálózat felől védeni a gépeket. Az antenna-, telefon- és hálózati kábel szintén potenciális veszélyforrás villámcsapás esetén. |