Csákánydoroszló egyes részeit fenyegeti a Rába

Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el szombaton a Rába szentgotthárdi szakaszán, közölte a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság ügyelete az MTI-vel. "A folyó a szentgotthárdi szakaszon éjszaka 2 órakor 365 centiméteres vízállásnál tetőzött, azóta már 40 centimétert apadt. Jelenleg Körmendnél tart az árhullám, ahol reggel 8 órakor 374 centiméteres vízállást mértünk és még tovább árad" - mondta Horváth Csaba ügyeletes.

A Rába az ártereken több helyen kilépett a medréből, víz alá kerültek a Csörnöc-völgyben lévő ártéri legelők és szántók is. Vízátfolyások miatt lezártak két alsórendű összekötő utat, a Pinka áradása miatt átmenetileg nem járható a pinkamindszenti nemzetközi határátkelőhelyhez vezető út sem - mondta. A szakember szerint Körmenden, ahol pénteken 20 órától elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, szintén szükség lesz a másodfokú készültség elrendelésére.

Az árhullám miatt a víz elöntheti Csákánydoroszló mélyebben fekvő területeit, Rumnál pedig a génmegőrző állomás szintén ártéren lévő állattartó telepeit fenyegetheti elöntés - közölte.

Szakács István, a Vas Megyei Állami Közútkezelő Kht ügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta: a Rába kiöntése miatt lezárták a Rátót-Rábagyarmat közötti összekötő utat.Ugyancsak lezárták a Molnaszecsőd-Döröske közötti utat ahol a Csörnöc patak lépett ki a medréből.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű