A globalizálódott tömeg kultúrája a gagyi. Az alkohollal (újabban kokainnal és speeddel) felturbózott helybenfutás, ötmillió wattal a pámafás tengerpartnak álcázott természeti katasztrófában. Ez az életérzés ömlik a televízióból és a rádióból is. Kevés az olyan hely Európa szívében, ahol nem hallatszik a négynegyedes döngölés. Ahol az ember egyedül maradhat néhány órára, vagy napra, hogy megtalálja saját magát. Ha talál is ilyen helyet, számolhat azzal, hogy séta közben kóbor kutyák támadják meg. A felmérések szerint kutyák százezrei kóborolnak, gyakran éhes falkákba tömörülve az országban. Az esős időjárásnak köszönhetően elszaporodtak a kullancsok is, amelyek többsége veszedelmes betegségeket hordoz.
Ha én politikus lennék, a globalizálódott tömegtársadalom menedzsere,
bevehetetlen várat építenék magamnak és holdudvaromnak egy magányos, déltengeri
szigeten, távol a globalizálódott tömegtársadalomtól, hogy oda vonuljak vissza,
amikor meghosszabbított családom jövőjét, legalább tizenkét generációra előre
biztosítva látom.
Amíg váram felépülne, élvezném a Jóléti Rendszerváltozásnak egyedül a
politikusok mindennapi gondok és bajok felett lebegő kasztjára hulló áldásait.
Gyaloghintón vitetném magam munkába, vagy a klónomat küldeném dolgozni magam
helyett. Testőrök vigyáznának rám. Ingyen szauna, talpmasszázs, laptop. A
telefonszámlámat az adófizetők fizetnék. Ha elromlana palotámban a vízvezeték,
titkárnőm intézkedne. Nem én járnék hivatalokba, pecsétért, engedélyért, nem én
vinném el a kocsit mosatni. Uzsonnára saját könnyében főtt homárt ennék,
pezsgővel, a Titokszoba kanapéján, az Ifjúsági Tagozat szépe társaságában.
Ha én politikus lennék, megkülönböztetett jelzéssel robognék át határokon, mert mindig valahol máshol lenne fontosabb dolgom. Más írná a beszédeimet, más gondolkodna helyettem. Stylist öltöztetne, lelki tanácsadó és personal fitness trainer tartana egyensúlyban. Nem fogadnék telefonhívásokat. Fogadna a pápa. Szabadidőmet a művészeteknek áldoznám. Írnék, festenék, énekelnék. Megalapítanám saját, állandó zenés színházamat, ahol az én rendezésemben és főszereplésemmel, rólam darabjaimat játszaná a társulat. Éjszakánként politikustársaimmal konspirálnék a közjó ellen, kasztunk és a magunk hasznára.
Ha én politikus lennék, nem követném Lao Ce tanítását. Inkább fokoznám, mint lassítanám pörgésemet, had zúgolódjanak odalenn. Naponta változtatnám meg a törvényeket és megadóztatnám a levegővételt is. Egymásnak ellentmondó rendelkezéseket hoznék és a mélyen alattam kavargó masszát valamilyen ürüggyel mindig mozgásban tartanám. Ügyelnék arra, hogy egy pillanat nyugta se legyen az embereknek. Tönkretenném az egészségügyet, hogy korán haljanak az izék, ne kelljen nekik nyugdíjat fizetni. Saját testének és lelkének árulására nevelném az ifjúságot. Feketelistákat állítanék össze. Díjakat osztanék, kegyelmet gyakorolnék, kicsinálásokat rendelnék el.
Ha én politikus lennék, lepaktálnék az ördöggel és nem lenne többé okom perelni a Teremtőt. Szóba sem kerülne a gázszolgáltatás kikapcsolása lakásomban. Mentelmi jogot kapnék. Születésnapomon tortát. Békaember felszerelést. Készpénzt, aranyórát, svájci bankszámlát. Lovaggá ütnének, díszdoktorrá választanának, bizottságok munkájában vehetnék részt. Többes szám, első személyben beszélhetnék. Megalázhatnék bárkit. Meglophatnám az özvegyeket és az árvákat. Természetvédelmi övezetben, nyugtató injekcióval elkábított egyszarvúakra vadászhatnék meztelenül, bekötött szemmel, ópiummámorban akár. Közpénzen ugranék siklóernyőn vulkánok torkába. Nekem dolgozna a Hálózat. Államtitkokra tennék szert, amikkel megzsarolhatnám játszótársaimat.
Ha én politikus lennék, utolsó lélegzetem nem kilégzés, hanem belégzés lenne. Magamba szívnám az egész világot, az összes vért, időt, kreatív energiát. Ezekből nyernék erőt az újászületésre és maradnék e világ ura tovább.