A turistaszezont a zalai prostik is kihasználják, a főbb utak mellett kínálják bájaikat. A rendőrök hét pillangót gyűjtöttek be Nagykanizsán a hetes út mellől, Keszthely külterületén pedig a 71-es útról vittek be a kapitányságra négy nőt múlt kedden. Mivel a hölgyeket már több esetben feljelentették tiltott kéjelgésért, s ennek ellenére a cselekmény folytatásával nem hagytak fel, ezért őket a Keszthelyi Rendőrkapitányságon szabálysértési őrizetbe vették, s gyorsított eljárás keretében szerdán már bíróság elé is állították őket. A Keszthelyi Városi Bíróság a négy nőt egyenként 20, 60, 80, illetve 90 nap elzárásra ítélte.
A legtöbb hölgy nem követi az inflációt, áraik évek óta nem változtak. Negyedóra orális szex 2500 forinttól "kapható". Az ár tartalmazza a gumióvszert is.
Vas megyében csökkent a köztéri prostitúció, legalábbis kevesebb esetben intézkedtek a rendőrök. Ha a prostituált munkáját nem közterületen végzi és érvényes orvosi igazolással rendelkezik, akkor a hatóságok sem zavarják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!