Négy nap alatt tíz ember halt meg közlekedési balesetben Vas megyében

A gyászos sorozat csütörtökön kezdődött, amikor Iklánberény határában kigyulladt német autóhoz hívtak segítséget. Egy tűzoltóautó már a helyszínen volt, amikor megérkezett a csepregi tűzoltók autója és fékezés nélkül a helyszínelők közé rohant. A balesetben meghalt egy 40 éves körzeti megbízott, a mentőorvos pedig életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Nem úszta meg a német autó vezetője sem, akit szintén elsodort a monstrum. Ő könnyebben, a mentő vezetője viszont súlyosan sérült.

Szombaton hajnalban a 86-os úton Vámoscsalád belterületén egy 18 éves szentgotthárdi nő elvesztette uralmát járműve felett és a padkának hajtott. Az autó visszapattant és felborult, majd az árokból egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatal nő a helyszínen meghalt. Két utasa kórházba került.  Délben Szalafőn egy idős férfi akart behajtani a garázsba autójával, közben elütötte 84 éves szomszédasszonyát, aki a helyszínen meghalt.

Még aznap este öten vesztették életüket egy kereszteződésben, ahol Suzuki elé hajtott egy Wartburg. Mindkét autóban egy-egy család ült. A Suzuki három utasából az apa, a Wartburg négy utasából egy hároméves kislány maradt életben. Az utóbbi a Markusovszky kórházban fekszik súlyos, életveszélyes sérülésekkel.

Vasárnap hajnalban Nagykölked és Ják között 58 éves jáki férfit gázolt halálra egy ismeretlen, bordó jármű -feltehetően nem személygépkocsi-, és megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök nagy erőkkel keresik a gázolót, és kérik a lakosság segítségét is a cserbenhagyó felkutatására.
Délben Nemeskoltán hajtott a falu egyik útján kátyúba egy targonca, majd ezt követően rádőlt a vezetőjére. A helybéli 49 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű