A szombathelyi self-made man receptje: Végy egy jó ötletet és valósítsd meg!
Hogyan kerültél a VIVA TV Táncreakció produkciójába?
A saját ötletem volt, hogy létre kellene hozni egy táncos tehetségkutató versenyt, amelyre az ország minden tájáról jelentkezhetnének a fiatalok. Korábban volt egy cégem, amelyik rendezvényszervezéssel foglalkozott, nagyjából akkor fogant meg az ötlet. Kezdetben persze más volt a koncepció, az egészet tévére kellett szabni. Ekkor került képbe a VIVA TV. Vevők voltak az ötletre, nagyon sokat segítettek.
A lebonyolítás hasonló a TV2-n futó Megasztárhoz. Abból merítettél ihletet?
Az ötlet megvolt korábban is, azonban a Megasztár sikere kétségtelenül motivált bennünket. Gondoltuk, hogy a Táncreakciónak is lehet, lesz létjogosultsága.
A táncparkettről a kifutók világáig
Hosszú út vezetett idáig, hiszen korábban társastáncoltál.
Sőt! Először a húgom cipelt el rocknroll-ozni. Petra volt vagy hétéves, én meg kilenc. Akkoriban Ajkán laktunk, 13 évesen költöztem családostul Szombathelyre. Ekkor kezdtem el húgommal együtt a társastáncot a Savaria Táncegyesületben. Ez lett az életem, rengeteg csodálatos élményt és szép sikereket köszönhetek a Savarianak!
A tánccal mára teljesen felhagytál?
Amikor Pestre kerültem a Külkereskedelmi Főiskolára, abbahagytam a versenytáncot. Sajnos lehetetlen volt összeegyeztetni a versenyeket a főiskolai tanulmányaimmal és a külföldi tréningekkel. De azért teljesen nem hagytam fel a tánccal! A latin-amerikai pezsgés a véremben van, hiszen korábban főként ebben a stílusban versenyeztem, Pesten pedig megismerkedtem a modernebb irányzatokkal.
Kiknél edződtél?
Táncoltam Zoltán Erikáéknál és a Seratti produkcióiban. Sok fellépésen, divatbemutatón vettem részt. Közben pár modell ismerősöm ajánlotta, hogy próbálkozhatnék a kifutón is. Volt egy nagysikerű divatbemutató, ahol a Mucho mambo-ra táncoltam egy latin mixet. Így ismertek meg igazán sokan. Nagyjából egy évet dolgoztam modellként itthon divatbemutatókon, fotózásokon , majd 3 hónapot töltöttem Milánóban az egyik legjobb cégnél, az Elite Model Management legnagyobb férfiügynökségénél.
Mi a véleményed az olasz lányokról a kifutóról szemlélve?
Olaszországban kevés az olasz modell, náluk nem feltétlenül a mediterrán típus a nyerő. Az olasz nők egyébként nagyon temperamentumosak, de azért a magyar nőknek nincsen párjuk!
Jelenleg mivel foglalkozol? Persze a Táncreakció mellett!
Van egy kis vállalkozásom, németet, angolt és olaszt tanítok.
A Táncreakció kulisszatitkai egyenesen az ötletgazdától
Próbált-e valamelyik csaj becserkészni?
Nyíltan senki nem próbálkozott, de volt olyan, aki feltűnően kedves volt.
Élő adásban versenyeznek a táncos-jelöltek? Hol zajlanak a felvételek?
Az adások felvételről mennek, de tervezünk élő műsort is. A forgatások helyszíne a Kaméleon nevű latin mulató. Persze rengeteg előkészületet igényel a díszlet, technika stb., úgyhogy külön köszönet a Kaméleon stábjának.
Mi volt a legextrémebb eset a válogatáson, hiszen a snittekben látunk fura fazonokat?
Go-go girl, chippendale fiú is részt vett a válogatáson, éppen csak a korlát hiányzott. Meg volt néhány nagyon fura figura, akinek a produkciója szinte már groteszkbe hajlott.
A döntőben hogyan döntitek el: ki a legeslegjobb?
Különböző táncos feladatokat kapnak a versenyzők, koreográfiákat kell betanulniuk, majd bemutatniuk.
Kisóról tudjuk, hogy koreográfus, de Majka és Dopeman hogyan kerülnek be a szakértő zsűribe?
Ők elsősorban nem szakmai szempontokat mérlegelnek, inkább az összhatást értékelik, a döntő szó azonban sajnos az enyém. Sajnos, hiszen ez néha nagyon nehéz.
Mennyire kapsz szabad kezet a döntésben?
Teljesen. Sokan kérdezik, hogy a fejemen az a fülhallgató vagy mi a csuda mire szolgál, vajon onnan vezérelnek? El kell oszlassam a félreértéseket, ez csak egy szimpla mikrofon, ami arra szolgál, hogy a néző hallja, amit mondok és ahogy néha lihegek.
A műsorban bemutatott koreográfiákat egyénileg találod ki?
Így van, a koreográfiákat én találom ki, igyekszem különböző stílusokat szerepeltetni.
A zeneválasztás igazodik a mindenkori zenei ranglistákhoz?
Természetesen próbálunk aktuális slágereket használni, ebben nagy segítségünkre van állandó DJ párosunk: a Dance Forever. A két jó fej sráccal nagyon könnyű együtt dolgozni.
Nekem úgy tűnik, hogy az utcáról jött fiatalok akik autodidakta módon lesték el a figurákat jobban szerepelnek, mint a klasszikus táncról átváltó profik.
Ez így nem igaz. Vannak nagyon jó táncosok az utcáról, de rendkívül képzett, nagyon tehetséges profik. Pont ettől érdekes ez a műsor és ezért olyan nehéz a döntés.
A mindenkori győztesnek szánt mondatod Nincs más dolgod, mint hazamész, kipihened magad és gyakorolsz a legjobbaktól! lesz a védjegyed, mint Knézy Jenőnek a Jó estét! Jó szurkolást! bejelentkező szólama?
Tényleg, lehet, hogy le kellene védetnem ezt a mondatot! Ja, és azt is, hogy nehéz a döntés! A szövegem nincs előre megírva ha erre vagy kíváncsi és nincsen súgógép sem. A fent említett mondat egy kicsit tényleg a műsor részévé vált, de a többit improvizálom. Egyébként azt hiszem, a feszültségkeltés egyre jobban megy, néha már a stáb is kikészül. Az elején még elég görcsös voltam, de egyre jobb a helyzet.
Mikor növi ki a gyerekcipőt a magyar háttértánc?
A külföldi zenekarok háttértáncosai profibbnak tűnnek, mint a magyarok. Gondolok Kozsó lányaira, Szikora Robi gidáira, vagy éppen az Erika C Dance Klub táncosaira. Mi erről a véleményed?
Siralmas a helyzet Magyarországon. Kis pénz, kis produkciók. A táncosok rendkívül alulfizetettek. Nagyon kevesen próbálnak és tudnak megélni ebből. Igazából, mint szakma nem is nagyon létezik, sajnos.
Külföldön sokkal inkább harmóniában él a zene a tánccal, a show része, míg Magyarországon mintha csak van, de nincs különösebb funkciója?
Hazánkban valóban kisebb a tánc kultúrája, pedig vannak nagyon jó táncosaink. Külföldön a közönség nagy része jár táncolni, van erre lehetősége. Jobban értékelik is a táncot. Bár azt hiszem, ez más művészeti ágakban is így van.
A 80-as évek electric boogie, majd a 90-es évek break stílusa után manapság a hip-hop a legkedveltebb show-tánc?
Változnak az idők, változnak a stílusok. A táncosoknak egyre univerzálisabbnak kell lenniük.
Kik számítanak szerinted manapság a legjobbnak a show-táncban?
Vannak nagyon jó táncosok, de inkább egyéniségeket lehetne kiemelni. Háttértáncost nem tudok mondani. Ma már nem elég táncosként kiemelkedni, hiszen főként a külföldi énekesek zseniálisan táncolnak. Gondolok itt Usherre vagy Justin Timberlake-re.
Edzésben maradni a következő ötletig
Van-e olyan idolod, aki mögött szívesen táncolnál?
Számos előadót nagyra értékelek, főleg a külföldiek közül. Michael Jacksont természetesen, Ushert, Justin Timerlake-t. Fred Astaire pedig egyszerűen zseniális volt. Bár a háttértánc nem nagyon vonz. A tánc számomra már önmagában egy csodálatos dolog. A vágyam inkább az, hogy létrehozzak egy olyan produkciót, amely a táncról és különböző stílusokról is szól.
Mire gondolsz?
Egy jótékonysági célú, nagyszabású táncprodukciót. De erről többet nem mondhatok, talán egyszer láthatjátok majd.
Nagyfokú állóképességet követel a tánc(reakció). Mennyit és hogyan edzel naponta?
Tényleg nagy igénybevételt jelentenek a forgatások. Természetesen ebben az időszakban sokat táncolok, koreografálok. Heti egy-két alkalommal súlyzós edzéseket is beiktatok, ha belefér az időmbe. Emellett imádok sportolni, elsősorban kosarazni.
Puskás Balázs az ötletgazdája a VIVA TV legújabb táncos tehetségkutató versenyének, a Táncreakciónak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!