Draskovitsot társadalomellenesnek minősítette a bíróság – Sági szerint „minden becsületes embert meg kell szólítani”

Másodfokon is kimondták: a Drazsé-szemek írójának attitűdjéből az "emberi méltóság minimális megbecsülése is hiányzik".

Az elhíresült bulvárlapA bíróság döntött
„Itt már nem politikai ügyről van szó, hanem a jóízlés és az erkölcsösség határainak feszegetéséről” — vezette fel Sági József fideszes országgyűlési képviselő a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság másodfokon jogerőre emelkedett ítéletét, amit a botrányos és provokatív hangvételű minifüzetecskéiről elhíresült Draskovits László ellen hoztak november közepén.
A Győri Városi Bíróság a vádlottat első fokon 5 évre eltiltotta az újságírói foglalkozás gyakorlásától, mivel a szóban forgó cikkek „nem minősülnek a magánvádlóról alkotott véleménynek, mert a cikkeket összefüggéseiben, egészében vizsgálva azok nem értékelést, bírálatot tartalmaznak, hanem a magánvádló magánéletéről szóló tényállításokat, valamint a vádlott kommentárjait.”

„…személyében konok társadalomellenes beállítottság ismerhető fel”
A kivonatos formában rendelkezésre bocsátott ítélet szerint az újságíró bűnösnek találtatott folytatólagosan, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében. Az efféle, kizárólag jogsértő szándékkal szerzett írásművek pedig azért is különösen veszélyesek a társadalomra, mert „a sajtó- és véleménynyilvánítási szabadság leple alatt a rendeltetésszerűen megvalósított tájékoztatással szemben is gyanakvást ébresztenek.” Az ítéletben szerepel továbbá, hogy Draskovits nem csupán magára az újságírói szakmára vet rossz fényt, de személyében konok társadalomellenes beállítottság ismerhető fel, az emberi méltóságot pedig egyáltalán nem becsüli.
Másodfokon a megyei bíróság csupán kiegészítette ezt a tényállást, az ítéletet pedig megváltoztatta, és a vádlottat három évre próbára bocsátotta.

Csigó Szabolcs, a Haladás VSE elnöke elégedetlenségének adott hangot, mondván: „megrendült a bizalmam az igazságszolgáltatásban, a törvények nem védenek kellőképpen a hazudozásokkal szemben.”
Véleménye szerint őt Draskovits üldözés alá vette, de a bíróságtól nem kapott tökéletes biztosítékot arra, hogy az újságíró ezt ne tehesse meg. Nehezményezte azt is, hogy a sajtó tisztességes képviselői nem fogtak össze annak érdekében, hogy a segítsék az emberek tisztánlátását az ügyben.

A kafkai helyzet
Markó Péter, a közgyűlés elnöke hasonlóképpen látja, szerinte „a média hanyag eleganciával nem vesz tudomást az eseményekről.”
Elmondása alapján Draskovits rendszeresen megjelenik a forgalmasabb közintézményekben, és leszór egy adagot a kiadványából — őt épp egy ilyen eset nyomán perelte be a zsurnaliszta: Markó ugyanis a közgyűlésen széthintett példányok mellé ugyanis odahelyezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége etikai bizottságának állásfoglalását, amit egyébként minden számottevő médiumnak elküldtek. „Szerinte ezzel elkövettem a nagy nyilvánosság előtti rágalmazást” — érzékeltette a paradoxon súlyosságát a politikus, „kafkainak” nevezve a helyzetet. Az ellene indított valótlanság-ostomokat (például azt az állítást, miszerint egy ízben részegen karambolozott, és ezért elhagyta felesége — valójában azonban jogosítványa sincs, és még mindig tart első házassága) állhatatosan tűrte, de állítja: az igaztalan vádakat nem hagyja annyiban.

A képviselő nem adja fel!
Mint ahogyan Sági József sem: a képviselő saját bevallása szerint nem adja fel, és erre kér mindenkit, aki ellen Draskovits valaha is offenzívát indított. „Csak így tisztulhat meg a szombathelyi közélet” — mondotta.

Hogy marad-e az ügy a régi kerékvágásban, egyelőre nem tudni. Mindenesetre a több helyen is nemkívánatos személynek tartott tollforgató próbaidőre bocsátása az ítélet szerint „feltehetőleg alkalmas arra, hogy a vádlottat a jövőben visszatartsa hasonló, vagy más bűncselekmények elkövetésétől.”

A témával foglakozik egyik leglátogatottabb fórumunk

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű