A pápára emlékeztek a szombathelyi börtönben

A pápa gyászszalagos képmása fogadta az elítélteket azon az imádságos megemlékezésen, amit a katolikus egyházfő halálának másnapján tartottak II. János Pál pápa emlékére a Vas Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A résztvevők néma csendben hallgatták Kiss László börtönlelkész szavait.

- A pápa olyan személyiség volt, aki mellett nem lehetett csak úgy elmenni. Az elítéltek között vannak hívők, istenkeresők. Ők megrendültek, és sokaknak fáj a pápa halála itt a börtönben is - mondta a szertartás után Kiss László.
A raboknak lehetőségük van személyes beszélgetést kérni a börtönlelkésszel. Idén eddig 87 fogvatartott 370 alkalommal vette igénybe ezt. Az elítéltek nézhetnek televíziót, hallgathatnak rádiót, olvashatnak újságot, így a pápa haláláról is azonnal értesültek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű