Isten éltesse Törőcsik Marit! Kedvenc sárga rózsáival, Velemben köszöntötték

Nemrég a Nemzeti Színház saját honlapján tette közzé, hogy Vidnyánszky Attila és a társulat néhány tagja is Velemben járt, hogy felköszöntsék 83. születésnapján a Nemzet Színészét.

Törőcsik Mari ma 83 éves - a Nemzeti Színház is felköszöntötte Velemben
Nemzeti Színház

Ajándékot is hoztak a színésznőnek, Törőcsik Mari kedvenc virágjából, egy sárga rózsákból álló virágcsokrot, és a 1212-es számú öltöző kulcsának ezüstből kiöntött mását, valamint színésztársainak személyes üzeneteit, a szerepeiből összeállított fényképalbumot, és egy közös társulati fotót kapott a Nemzeti Színháztól.

Pár éve még itt Szombathelyen, 80 és még annál is több rózsával, egy egy Agorás mozis beszélgetésen „Vérbe fagyott” tüdővel, így mesélni?! - Törőcsik Mari köszöni szépen, jól van 2015. November 20. 14:40 találkozhattunk mi is Törőcsik Marival.

Körhinta, istenem! mesélte akkor Törőcsik Mari, másfél pár cipőnyi gázsit kapott érte, tízszer annyiba került a ruhája, amiben Cannes-ban megjelent, mint amennyit a legendás szerepért kapott:

Két éve még azt is elmesélte, mennyire a véletlenen múlt, hogy színésznő lehetett, mert a második világháború végén egy repesz csúnyán megsértette a lábát. Nyolcéves volt. Ha pár centivel feljebb éri a sérülés, sánta lett volna egész életére. Bicebóca színésznők meg ugye nem nagyon kellenek a pályán!

Azt tudták, miért épp a közeli Velembe költöztek le Maár Gyulával?

Senki sem értette akkoriban, 1973-ban, miért nem Pest környékére vagy a Balaton-felvidékre költöztek, mint más értelmiségiek.

Azt hitték, a lányom asztmás, erre rá is játszottunk, a jó levegő miatt.

- tette hozzá.

Pedig előtte nem volt soha Kőszegen, sem a környéken, egy filmbemutatóra jöttek le. Zsirán keresztül utaztak, a falu nagyon megtetszett nekik. Körül is néztek Szombathely környékén, hátha találnak eladó házat valami szép helyen, de csak nem jött szembe az igazi, aztán visszamentek Zsirára:

Ott meszelt egy asszony, megkérdeztük tőle nincs-e a faluban egy ház eladó. Ő mondta: Velem való maguknak! Az mi? - mondom erre.

Útközben ki volt írva egy tábla, arra Bozsok, ő az istennek sem akart arra kanyarodni, bezzeg Maár Gyula!

Törőcsik Mari 80
A képgaléria két éve a szombathelyi beszélgetésen készült
Mészáros Zsolt

Veszekedtek egy sort, végül mégis arrafelé hajtott Törőcsik Mari, merthogy ő vezette az autót:

Láttam egyszer csak egy hegyet, a Szent Vid-kápolnával a tetején, aztán beértünk, a falu közepén ott volt a templom, megálltunk egy ház előtt, azelőtt, ahol most lakom. Sétáltunk egy kört, és szerencsére ott is meszelt épp egy asszony, tőle is megkérdeztük, van-e itt eladó ház. Egy volt mindössze, ami előtt leparkoltunk.

Ez lett az otthonuk, immár negyven éve.

Nem unnak még?

- fordult oda, hozzánk, a teltháznyi közönséghez:

már ezerszer elmeséltem ezt is

. Hát nem, nem untuk:)

Isten éltesse Törőcsik Marit!

Törőcsik Mari (Pély, 1935. november 23. –) a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Törőcsik Mari a valaha legtöbbet díjazott magyar színésznő. Azon kevesek egyike, akik díjat nyertek a cannes-i fesztiválon is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra