„Brüsszel megint középen nyomta össze a fogkrémes tubust”

Néha úgy tűnik, a viccpárt az egyetlen komoly párt Magyarországon.

Nem különösképpen van értelme ragozni a Fidesz szégyenletes, egyes elemeiben a legsötétebb történelmi korszakokat idéző politikai propagandáját és azt a szellemi erőteret, amire ez a – kétségkívül sikeres – kampány épül.

Érdekesebb kérdés, hogy mennyire nem tud mindezzel az ellenzék (?) mit kezdeni, illetve az a jelenség, hogy óvatosan befogja az idegenellenesség szelét, például ukránokkal riogat, mint tette azt Újhelyi István, az MSZP EP képviselője a mai szombathelyi sajtótájékoztatón Újhelyi István: Kinyitjuk Szombathely előtt a brüsszeli kapukat 2019. April 13. 11:50 .

Ehhez képest egész üdítők a Kétfarkú Kutyapárt üzenetei, amelyek a humor eszközével világítanak rá a politikai kommunikáció abszurditására.

Az alábbi fotókat a mai napon kaptuk egy budapesti olvasónktól.

Olvasói fotó
Olvasói fotó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem