Nem jelzi a vonatot a sárvári sorompó – életveszély hetek óta

Csaknem tragédia történt szerdán este a 88-as úton, Sárvár határában a vasúti kereszteződésnél.

A paradox szabályok szerint a vasúti fénysorompó fehér jelzése nem szabad áthaladást jelez a járművezetőknek, hanem csupán azt jelenti, hogy a szerkezet működőképes.

A sárvári vasúti kereszteződés cáfolja a fentieket. Három héttel ezelőtt nagy dugó alakult ki a város határában, mivel a fénysorompó hol pirosra váltott, hol fehéren villogott, közben a sorompókar is kiszámíthatatlanul mozgott a felső- és a félig leeresztett állapot között. Az autósok nem mertek elindulni és közben vonat is érkezett, a sorompókar pedig állt. Végül idővel mégis megindult a forgalom. A lámpa ugyan fehéren villogott, de a sorompókar ekkor is érdekes jelenségeket produkált, ami semmiképpen nem utal arra, hogy a rendszer működésképes.
Az eset végéről videófelvétel is készült, igaz, ezen már csak a sorompókar „integetése” és egy furcsa sípoló hang hallatszik.

Egy szombathelyi vállalkozó elmondása szerint az elmúlt hetekben többször is tapasztalt hasonló furcsaságokat a sárvári átkelőnél. Szerdán este aztán időben kapcsolt egy sofőr, mobiltelefonjával videóra vette, amint a vonat átszáguld az álló sorompókarok között (A felvételt itt megnézheti.)  Igaz, ha néhány másodperccel korábban nem szól rá utastársa, akkor áthajtott volna a síneken, pont a vonat elé. A vasúti átkelőben még csütörtökön délben sem működött a sorompó.

Az esetről megkérdeztük a MÁV Sajtóosztályát is, akik írásban kérték be kérdéseinket, és bár a visszaigazolás szerint több helyen is olvasták azt – köztük a MÁV szóvivője –, választ eddig mégsem kaptunk.

A nyugat.hu korábban részletesen foglalkozott egy szombathelyi balesettel, ahol személyautókat szállító trélerbe rohant bele egy mozdony késő este.
A szlovén kamionsofőr nevét, arcát vállalva állította, hogy fehéren villogott a lámpa, a sorompókar pedig nem volt leeresztve. Ez utóbbit az is igazolja, hogy a kamion nem törte le a sorompókart, márpedig az normális esetben jóval a vonat érkezése előtt leereszkedik. A helyszínen vizsgálódó szakértők a baleset után egy órával, még a helyszínen megállapította, hogy a fénysorompó pirosan villogott, arra azonban nem kaptunk választ, ez miből derült ki. Az épen maradt sorompókart másnapra a MÁV emberei leszerelték. A szlovén sofőr ellen vasúti közlekedés veszélyeztetése bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.

Később hasonló eset történt Gyömrőn, ahol a fehér jelzés ellenére (emlékeznek, azt jelenti: a rendszer működik) tehervonat sodort el egy asszony által vezetett személyautót. A sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, a MÁV pedig kártérítést fizetett. A szombathelyi és a gyömrői eset között egyetlen jelentős különbség van: Gyömrőnél volt szemtanú.

A MÁV által adott válaszokat természetesen leközöljük, amint megkapjuk azokat. Az autósok pedig jól teszik, ha nem bíznak a fehér fényben, a felemelt sorompókarban, hanem inkább alaposan körülnéznek minden esetben, hiszen baleset esetén mindenképpen ők lesznek a felelősök. A MÁV legfeljebb sajnálkozik és esetleg fizet valamennyi kártérítést. Ha volt szemtanú.

Az esetről megkérdeztük a MÁV Sajtóosztályát is, akik írásban kérték be kérdéseinket, és bár a visszaigazolás szerint több helyen is olvasták azt - köztük a MÁV szóvivője -, választ eddig mégsem kaptunk. (Cikkünk megjelenése után nem sokkal megérkezett a MÁV részletes válasza is, ami itt olvasható -nyugat.hu)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű