Esetünkben ez természetesen csak mint költői kérdés merül fel; befogadói oldalról a summa annyiban áll meg, hogy rohadtmód örülünk eljövetelének a nyugati végekre, és ezt ráadásul nem is egymagában abszolválja: Electronic Dub Showjában a még nyolcvanas évek elején alapított kiadójának ahol leginkább a lovers rock és a conscious roots reggae volt a fő csapásirány , az Ariwának legjobb ceremóniamesterei adják meg az alapzöngét. Lee Scratch Perry cimborája hangulatember: aszerint játszik, mit lát a közönség szemében, ez pedig már csak rajtunk múlik.
Menjünk hát, s élvezzük magunk javára a reggae muzsika szárnyra kélt válfaját vasárnap kilenctől az OMK-ban, a műfaj egyik legnagyobb nevű producere jóvoltából, valamint a helyi DJ Tommy Brutkho és MC Deego előmelegítésével. Kettőfélért ez isteni ajándék.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!