Nemzetközi Mikulástalálkozó - képgalériával

Nyolcadik alkalommal jöttek össze Szombathelyen, hogy mozgásra bírják a gyerekeket.

Alaposan megizzasztotta a nagyszakállúakat a ragyogó napsütés és a rengeteg gyerek vasárnap a Műjégpályán. Nyolcadik alkalommal került sor a Nemzetközi Mikulástalálkozóra, ahol székely, szlovén és magyar Mikulással találkozhattak a gyerekek. Ami a csillogó szemű nebulóknak játék, az a nagypocakú télapóknak kemény felkészülés volt a nagy éjszakai ajándékosztás előtt. A programokon kötélhúzásban, sor- és váltóversenyeken, ügyességi vetélkedőkön bizonyíthattak a gyerekek, az édesszájúak pedig bemutathatták, mennyi idő alatt képesek bevermelni egy Mikulás-csokit.

-Nyolc éve nyitott a szombathelyi Műjégpálya, akkor hoztuk össze az első nemzetközi találkozót a gyerekek szórakoztatására, ami nagyon sikeresnek bizonyult. Természetesen a Mikulások és a gyerekek között nincs nyelvi nehézség, a székely és a szlovén Mikulás is érti a magyar szót. Számomra is meglepő volt, hogy a szavaló- és éneklőversenyre, a Mini Megasztárra mennyien jelentkeztek, a gyerekek alig várták, hogy énekelhessenek a Mikulásoknak -tudtuk meg Varga Jenőtől, a Szombathelyi Szabadidő és Sportszövetség korcsolya szakágának vezetőjétől.

Az aszfaltszaggató korcsolyások a jégen is bebizonyították, hogy minden esetben urai mozdulataiknak. A képeinkjen is látható Százados például extrém megállásokat mutatott be.

Képgalériák:
A mostani talákozó képei:
A tavalyi találkozó képei:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű