Magyarország egyik legsikeresebb koncertzenekarának tartanak benneteket. Minek köszönhető ez?
Ezt mi sem tudjuk. Szeretünk játszani, sokat is játszunk, vannak nagyon jó városok, ahová nagyon sokan eljönnek, és van, ahol ez nem feltétlen így működik. Szombathelyen például jó hangulatú bulikat szoktunk adni. Tankcsapdára esetleg azért jönnek az átlagosnál többen, mert elég sok réteget lefed a zenénk, korosztálytól, zenei beállítottságtól függetlenül. De igazából nem tudom a receptet. Sokan kérdezték már, hogy mit kell csinálni ehhez, de nem tudok válaszolni. Mi csak írjuk a lemezeket, csináljuk a számokat, játszunk, és ennyi.
Ami jön belőlünk, azt összerakjuk
Igen, ez csak úgy jön belőlünk, bár nagyon tudatos a zenekar, igaz, nem ezen a téren. Inkább a zenekar működtetése tudatos nagyon. Soha nem úgy állunk neki egy új lemeznek, hogy milyen jellegű szövegek legyenek, vagy milyen legyen az egész. Ami jön belőlünk, azt összerakjuk, mindenki hozza az ötleteit, összegyúrjuk. Ez van. És ha sok ember szereti, az tök jó, ennyi. Van, amikor mi is mellényúlunk, vannak ilyen lemezek, mittudomén, a Konnektor volt ilyen. Amit az echte Tankcsapda-fan emberek nagyon lehúztak, most meg kultikus lemeznek gondolják. Mindig így van, be kell érni a lemeznek.
Ha már a lemezeknél tartunk. Hogyan látod a mai lemezkiadást, hiszen nagyon sok lemez jelenik meg, és aránylag kis példányszámban fogynak.
Mi szerencsés helyzetben vagyunk, elég sok lemezt el tudunk adni, bár nem az a fő mozgatórugója a zenekarnak, hogy számszerűen mennyi lemezt adunk el. De nálunk ez működik. Mindenki panaszkodik persze, hogy kevés lemezt adnak el. Főleg így, hogy töltik le az anyagot az internetről, most még vakvágányon megy az egész, nem lehet ellenőrizni a letöltéseket, nem lehet tudni, mi hogy van. De szerintem idővel be fog állni ez is. Nem tudom, sokan mondják, hogy mi egy nagyon kivételezett helyzetben vagyunk. Oké, ezt végül is valamilyen szinten érzem, ha egy másik bandával beszélgetek, mennyi lemezt adtak el, hogyan mennek a turnék. Örülünk neki, hogy nekünk ez ilyen szinten működik, és tényleg hivatásszerűen, profin tudjuk csinálni. Ennél nincs is jobb.
mi ilyen szinten egyszerű vidéki hülyegyerek zenekar vagyunk
Figyelj, megmondom őszintén, hogy én örülök is neki. Nem vagyok nagy médiapárti. Ebben is van tudatosság, nagyon sok felkérésnek mondunk nemet, mert úgy ítéljük meg, lehet, hogy rövidtávon jó lenne, ha valamelyik újságban vagy médiumban szerepelnénk, de hosszú távon nem biztos, hogy olyan jó. Igazából a Tankcsapdának jót tesz, hogy népszerű, de ilyen szinten mégis underground, a szó jó értelmében. Hogy nem lehet látni mindenféle műsorban minket, Aktivity show, meg ilyen hülyeségek, érted, ahova sokan elmennek. Nem tartjuk magunkat odavalónak, mi ilyen szinten egyszerű vidéki hülyegyerek zenekar vagyunk. Amennyit muszáj, annyit persze vagyunk a médiában, de nem többet. Nem igazán szeretjük ezt a részét a dolgoknak, bár a Lukács kameraérzékeny, szeret szerepelni. Ezért is szokott inkább ő interjúkat adni, meg egyáltalán, az ilyen dolgokkal foglalkozni.
Nem érzed maga egy kicsit hátrányos helyzetben a zenekarban, hiszen Lukács a frontember?
Gondolom, sokan ezt hiszik, persze, a zenekar kívülről olyan, mint egy Lukács László Band, és ő van mindenhol, és a két hülyegyerek meg zenél mögötte. Egyébként meg abszolút nem így van, és nem érzem magam hátrányos helyzetben, sőt. Figyelj, Lacinak ez jól áll, szereti ezt csinálni. Mi nagyon beosztjuk a munkaköröket, én például most a jövő heti koncert színpadképét beszéltem át a technikusokkal. Persze, egy laikus ember látja a Lukács Lacit a tévében beszélni, Tankcsapda, izé, minden. De ez csak egy momentuma ennek az egész munkának.
Ez a dolog a zenekar profi működtetéséhez tartozik?
Hát, profi dologról Magyarországon még sajnos még nem igazán beszélhetünk. Mi a legjobban próbáljuk csinálni a lehetőségekhez képest, meg a 16 év tapasztalatai alapján. Mindig tanul az ember. Fontos dolog, sok zenekar hiába csinál esetleg jó lemezt, vagy jó bulikat, egyszerűen képtelen előre jutni. Mert nem elég csak jó zenésznek vagy jó szövegírónak lenni, itt mindenféle hülyeséggel kell foglalkozni. Nem szerencsés, hogy mindent nekünk kell csinálni, de mi vagyunk olyan önfejűek, hogy semmit nem adunk ki a kezünkből. Ilyen szinten ez néha a produkció rovására is megy, hogyha egész héten szétesel, reggeltől estig foglalkozol a zenekar dolgaival, rendesen kifáradsz. Hétvégén meg úgy felmenni a színpadra, hogy te vagy a legnagyobb rock and roll arc, hát, az nem mindig jön össze. De ehhez képest elég jól tudjuk működtetni mind a háttérmunka egy részét, meg a koncertezés részét is.
Hát, egy energikus Tankcsapda lemez lesz
Az elején nehéz volt, az biztos. Nagyon sok időnket elvett az utazgatás, oda-vissza Budapestre. Szoktunk erről beszélgetni, így utólag visszagondolva, teljesen jó, hogy így alakult. A zenekar oda jutott, ahova, és minket igazából megmentett ez a vidékiség. Ha mi Budapesten éltünk volna, és benne vagyunk a zenészkörben, mert minket sem kell félteni, annak idején elég jól odaraktuk magunkat, valószínű, hogy a zenekar már nem is lenne. Nagyon sok zenekar járt már így. Felköltözött Budapestre, mert azt hitte, ott megtalálja a dolgokat, aztán arra jöttek rá, hogy két-három éven belül szétesnek az emberek, meg az egész produkció. Már beszéltünk erről, sokan mondják, hogy mi ilyen szerencsés helyzetben vagyunk, biztos, hogy így van. Én nem tudom ezt így megítélni, egy biztos, nagyon sok munkával jár ezt az egészet csinálni. Az elején biztos, hogy hátrányosabb volt, mert akkor, ha hívnak bárhova, azonnal menni kell, mert legközelebb lehet, hogy nem hívnak. Most meg már inkább pozitív dolog, hogy nem ott vagyunk, és nem lehet minket mindenhol látni, nem vagyunk bent mindenben. Én nem hiszem, hogy a Tankcsapda zenekarnak mindenféle helyen meg kéne nyilvánulnia.
Lehet tudni már valamit az új lemezről?
Hát, egy energikus Tankcsapda-lemez lesz, címet még nem tudok mondani. Végül is húsz számot raktunk össze demo formában, abból szelektáltunk, most 14 maradt. Ebből a 12 legjobb dal kerül fel majd a lemezre, ennél többet még nem tudok mondani, mi is kíváncsian várjuk, mi lesz belőle.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!