Összefogtunk címmel ismertette vasi jelöltjeit a MIÉP - Jobbik - Kisgazdapárt, vagyis a Harmadik Út

Mottójuk: Magyarország a magyaroké!
A társulás
A társulás a MIÉP, a Jobbik Magyarország és a Kisgazdapártból "alakult". Vas megye mind az 5 választókörzetében indítanak jelöltet.

A MIÉP ma bemutatta vasi képviselőjelöltjeit, illetve ismertette választási programját, melynek címe: Összefogtunk!

Továbbá beszéltek a "nem hivatalos, de mégis hivatalos ”MIÉP-Jobbik Magyarország és a velük egyenrangú Kisgazda Párt koalíciójáról. A társulás neve "MIÉP - Jobbik - Kisgazdapárt, a Harmadik út".


Célok
Céljaik közé tartozik a büntetési tételek szigorítása, a privatizáció felülvizsgálata, és a korrupt vagyonszerzések érvénytelenítése. Az igazságos adórendszer megteremtése, illetve vagyonadó kivetése a milliárdosokra. Adókedvezmények megteremtése a magyar vállalkozók számára, útját állva az idegenek mértéktelen betelepedésének. Emellett úgy vélik, meg kell erősíteni honvédségünket, s egy magas színvonalú fegyveres nemzetőrséget kell felállítani.

Programjuk nemcsak az előbb leírt társadalmi és gazdasági témákat foglalja magában, hanem nemzetiségi sorskérdésekkel is foglalkozik. Például felül kell vizsgálni az előnytelen EU-csatlakozási szerződést, fontos a magyar föld magyar kézben tartása, szükség van a keresztény egyházak nevelő és oktató tevékenységére, s a határon túli magyarságnak ki kell vívnia a kettős állampolgárságot.

A jelöltek

A képviselőjelöltek nemcsak a MIÉP tagjai közül kerültek ki, hanem az említett társulásban lévő pártok soraiból is.


A vasi első körzet, azaz Szombathely északi részének képviselőjelöltje Hegedűs Tamás, aki a MIÉP támogatásával indul. Képviselőként tervei között szerepel, hogy Szombathely, mint a Nyugat Királynője, méltó legyen erre az elnevezésre. Célja továbbá, hogy városunk egyetemi várossá váljék, s fel tudjon zárkózni a többi egyetemi nagyvároshoz.










A második számú vasi választókörzet képviselőjelöltje Schmidt András, akit a Jobbik Magyarország támogat. Egyik fő feladatának érzi az utak minőségének javítását, amelyek szerinte a vasfüggöny közelsége miatt lettek elhanyagolva. A lényeg, hogy a mindennapi élet megkönnyítésén munkálkodna, s az "Igazi Képviseletre" törekszik.










A harmadik körzet, azaz Kőszeg és környékének (Csepreg és Répcelak is ide tartozik) képviselőjelöltje Hersics Attila, aki a MIÉP soraiból kerül ki. Ő elsősorban – minden egyéb mellett – a vállalkozók érdekeit tartja szem előtt, hisz maga is vállalkozó. Mindemellett a térségben élő nemzetiségi kérdésekkel foglalkozna a központi programban megfogalmazottak alapján.










A negyedik körzet Sárvár térsége, amelynek képviselőjelöltje Döme László, szintén MIÉP-jelölt. Fő célja szorosan összefügg a Magyar Kommunista Munkáspárt programjának egyik pontjával, miszerint megélhetést nyújtó mezőgazdaságot kell létrehozni az országban.

Az ötödik választókörzet jelöltje Dervalics Roland, aki nem csak a MIÉP, hanem a 64 vármegye-mozgalom támogatását is élvezheti.








A választásokon 7-9 százalékos eredményre számítanak. A párt az egyszerű, hétköznapi emberek "zökkenőmentes" életéért küzd. Mottójuk: Magyarország a magyaroké!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2006