MSZP: Szombathelynek és térségének jó oka lehet a bizakodásra

Mindkét helyi körzetben 53 százalék körülire alakult a koalícióra adott szavazatok mennyisége, és soha nem látott mértékben jutottak el a kistelepülések lakóihoz.

„Történelmi ajándékot kaptunk” – kommentálta Dr. Ipkovich György a pártjával történteket, tudniillik hogy a rendszerváltás óta először szavaztak a választók újra bizalmat a hatalmon lévő kormánynak. 1998-tól minden választással eggyel nőtt az országgyűlésbe széksoraiba ültetett MSZP-s politikusok száma, és „huszonhét éves fiatal lányunk is hajszál híján legyőzte a polgári körök guruját, de úgy gondolom, a hátralevő négy év kellő idő lesz arra, hogy ez a gyönyörű hölgy legyen a Fidesz végzete a kettes választási körzetben” – csalt derűt az arcokra a megyei listáról úgyszintén bekerülő polgármester.


Gaál Angelika szerint bár hivatalos diadalt nem jelenthetnek, a kettes körzetben mégis nekik állt a zászló: a kistelepülések soha ekkora mértékben szavaztak még a baloldalra. „Úgy tűnik a számok alapján, Hende Csaba még a jobboldali szavazatokat sem tudta megszerezni” – mutatott rá a szocialista jelölt arra a tényre, hogy Kunhegyi József és Böröcz Miklós két héttel ezelőtt összesen háromezer voksot kapott, míg Hende a második fordulóban csak alig háromszázzal tudott nyerni.

„A jókedvre alapvetően okunk lehet, az elbizakodottságra semmiképpen sem” – vallja Hankó Faragó Miklós, aki szerint bármennyire is hamarabb kapnak szárnyra a sajtóban a negatív hírek, ő maga egy jókedvű kampányon van túl: közel négyezer választópolgárnak például saját kezűleg adta át nefelejcs-virágmagos tasakját, akik eztán örömmel osztották meg vele gondjaikat-bajaikat. Az ellene szavazóknak üzeni: pártállástól függetlenül fogja képviselni valamennyi szombathelyi érdekét.

Szűcs Gábor, a választmány elnöke szerint soha ilyen intenzitással nem sikerült még eljutni a kistelepülésekre: a sárvári kerület MSZP-s jelöltje, Szabó Lajos nagyjából hozta a 2002-es szavazatmennyiséget, a nehéz területnek számító Őrségben új jelöltet tudtak állítani, és szinte minden vasi faluban akadnak már barátaik, aktivistáik. Nemény András megyei alelnök annyival toldotta meg az elhangzottakat, hogy amint a kettes körzetben megtörténik a mandátumkiosztás (ott még egy szavazókör felbontásra vár), és az számukra kedvezőtlennek bizonyul, úgy a vasárnapi kampánycsendsértések fényében jogorvoslathoz folyamodnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2006