Szombathely: mintha semmi sem változott volna
Hétágra süt a nap, bár a Fő tér teljesen feltúrva, mégis sokan sétálnak a belvárosban.
Nem maradnak üresek a teraszok sem. A piacon pedig emberáradat hömpölyög. Zsibi van.
Sokan válogatnak a kirakott ruhahalmok, régi porcelánok, otthon már nem kellő könyvek
között. Leülünk a Claudia teraszára, süttettetjük magunkat a nappal, züllünk.
Azt gondolnánk, semmi különleges nem történik ma. Szavazás, választás? Ugyan! Aztán amint közelítünk a Király utcai, egykori MÁV székház irodájához, kiderül, tévedtünk, Egymás után érkeznek a szavazók. Családok kisgyerekkel, fessen felöltözött idős urak és hölgyek, és egy öreg rocker. Úgy tűnik, ugyanúgy sokan jöttek el szavazni Hankó Faragó Miklósra, a baloldal jelöltjére, avagy Puskás Tivadarra, a jobboldal jelöltjére, mint két hete az első fordulóban.
Én is bevonulok a szavazólapommal a függöny mögé, s látom: az MDF-es Radnai Endre olyan későn lépett vissza, hogy a neve még ott van a lapon, ám vastag fekete vonallal áthúzták. Leányommal behúzzuk az ikszet, gondosan ügyelve arra, hogy túllógjuk a kis körön, Csak szabályosan! Aztán hazaballagunk. A többi majd este meglátjuk
Ják, ha újra választ: most csak a veteményezés számít
A tavaszi dátumhoz képest rekkenő meleg van, ennek megfelelően csak egy-egy magányos
biciklis teker a művelődési házban székelő szavazókör felé. Időnként traktorok
recsegnek bele az utca csendjébe pilótáik valószínűleg az elsők között
voksoltak, a reggel hatos nyitás után közvetlenül. Egyébként csend.
A szavazókör előtt sem nagyobb a mozgás, fiatal házaspárral érkezünk egyszerre.
Gyerekvizit három hetes csöppség alszik a babataligában aztán tovább lépünk.
Nem kérdezzük meg egymástól, ki kire idén mintha kevésbé lenne fontos. A szavazókörben
is csak a papírok zizegése hallatszik. 11 óráig a szavazók mintegy negyede-harmada járt
erre, valamivel kevesebben, mint négy éve. Ez országosan is így alakult, mint később
a krónikából megtudjuk.
Nem álltak előttünk a sorban agit-propos pártkatonák
Aztán a szemközti épület felé indulunk: ha valahol, hát ott lehet megtudni valamit a
helyi közvélekedésről. Négy éve ilyenkor, ahogy az azt megelőző alkalmakkor is, a
kocsmazajon átszüremkedő félmondatokból lehetett leginkább képet alkotni arról,
hogy látja a politikát a vidéki polgár. Hát idén azt mondhatjuk: sehogy. Most csak a
veteményezés számít. Azt érzékeljük, amit az elmúlt hetekben is: a politikusok
felpörögtek, de mi valahol nagyon a mélyben vagyunk, ki-ki teszi a dolgát. Nyugodtan
lehetett postára, boltba menni, nem álltak előttünk a sorban agit-propos pártkatonák.
Szóba lehetett elegyedni a régen látott ismerősökkel, nem vibrált minden mondat mögött
a politikai hirig-hangulat.
Hazafelé az utcán volt kollégába ütközünk. Beinvitál, kertet vizitálunk, növényeket kapunk később konstatáljuk, még csak azt sem beszéltük meg, ő volt-e szavazni. Igazából kíváncsiak sem vagyunk rá. És jól van ez így.
