Az energia, a közüzemi díjak, a gyógyszer-, a kenyér- és a közlekedési árak emelésének mértékét sorolta fel a Fidesz kimutatásai alapján Hende Csaba, a szombathelyi 2. választókörzet képviselőjelölte. Szerinte a gázért a lakosság közel 67%-kal, a vállalkozók 136%-kal, míg az intézmények 90%-kal fizetnek többet, mint négy évvel ezelőtt. Miután drasztikusan emelkedett a villamos energia, a víz- és csatornadíj is, a közös költséggel együtt egy kétgyermekes család éves rezsiköltsége jelenleg 510 ezer forint, míg 2002-ben ez csak 380 ezer volt.
A politikus ismét idézte Medgyessy Pétert, aki kormányra kerülésekor ígéretet tett arra, hogy nem emelik a gyógyszerek árát, sőt, ingyenessé teszik a szív- és érrendszeri betegséget, illetve a csontritkulást kezelő készítményeket. Ez azóta sem teljesült, sőt, a szocialista kormányzat alatt 25%-kal nőtt a gyógyszerek ára, és a folyamat szerdán folytatódik, 30-40 féle készítmény még drágább lesz.
Végül a tömegközlekedés, illetve a benzinárak alakulásáról számolt be Hende. Mint mondta, a diák és nyugdíjas bérletek 96, a felnőtt bérletek ára 75%-ot emelkedett, emellett az autópályák rendszeres használóinak is egyre mélyebben kell zsebükbe nyúlniuk. A benzin literjét a négy évvel ezelőtti 218 helyett 270 forintért vehetik meg a gépkocsi-tulajdonosok, s az üzemanyag ára szerdától újabb 2 forinttal fog emelkedni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!