Az internet buktatta le a graffitiseket

A civilben is rajzolással foglalkozó festékezők az internetre is feltették "alkotásaikat", a befestett vasúti...

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság még 2005. márciusában indított nyomozást rongálás miatt, mikor is ismeretlen tettesek egy vasúti kocsit 6 négyzetméteres felületen graffitikkel festettek tele.

Információk alapján a rendőrök különböző honlapokon kutakodtak, ahol a bűncselekményekkel kapcsolatba hozható, valamint más szombathelyi helyszíneken elkövetett rongálásokat is bizonyító fotókat találtak.
A kreativitásukat és tehetségüket rossz helyen megvillantó alkotók saját beceneveiket is otthagyták illegális műveik mellett, ezzel nagyban segítették a nyomozást, így a honlap karbantartójának azonosítása után hamar lebuktak.

A szeptember 19-én tartott házkutatás során újabb bizonyítékok kerültek elő: még több fotót, videót, festék-sprayket, speciális filceket és tervrajzokat találtak, így már 16 rendbeli vétségre emelkedett bűnlajstromuk. A graffitisek mindent pontosan elterveztek előre: a vasúti kocsik kinézetének átváltoztatását például maketteken próbálták ki.

A három szombathelyi huszonéves gyanúsított - akik egyébként civilben is grafikai és művészeti területen tevékenykednek - összesen több mint 1 millió forintos kárt okozott. A sértettek között szerepel például a MÁV Rt., a Szombathelyi Önkormányzat, a Gyermekek Háza, az E-ON, a UPC, a Vasi Volán Rt., több társasház, irodák és üzletek.

Az elkövetőket valószínűleg a rongáláson kívül még a közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt is felelősségre vonják, mivel például a vasúti kocsikon több helyen is fontos biztonsági jelzéseket fújtak le. A rendőrök az ügy iratait a napokban vádemelési javaslattal küldték el a Szombathelyi Városi Ügyészségnek.

A nyugat.hu rövid nyomozás után szintén megtalálta azokat a képeket, amiken a fiatalok az utókornak (és pechjükre a rendőröknek) megörökítették "alkotásaikat", ezeken több szombathelyi helyszínt is könnyen beazonosíthatunk. Néhány fotón még arra sem vigyáztak a falfirkászok, hogy saját arcuk ne látszódjon.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű