Már a harmadik szombathelyi jelölt ellen tettek feljelentést hamis ajánlószelvények miatt.
A Vas megyei egyes számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottsága hétfőn visszautasította Kalocsai Máténak, a Munkáspárt jelöltjének nyilvántartásba vételét is. A határidő napján leadott 819 ajánlószelvény közül ezúttal 131 fénymásoltnak, 74 pedig bizonyos formai hiányosságok miatt, vagy a más körzetből szerzett aláírások miatt érvénytelennek bizonyult.
Az eset pikantériája, hogy a Magyar Kommunista Munkáspárt nem rendelkezik Vas megyei, illetve szombathelyi szervezettel, ezért itt a párt budapesti központú elnökségének megbízásával Kovács István járt el a jelölt Kalocsai Máté pedig pedig egyenesen a monori kistérségbeli Nyáregyházáról származik.
A Választási Bizottság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tesz a szombathelyi rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen. A megbízott Kovács István a Munkáspárt részéről lapunknak elmondta: régi pártaktívák gyűjtöttek nekünk, illetve postai úton is érkeztek az ajánlószelvények. Hogy mindez véletlenül esett így, vagy rosszindulat áll mögötte, még nem tudni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.