Rendőrökkel csaptak le a Hende Csabát gúnyoló röplapok terjesztőire

Az ügyben a mindkét szervezet közleményt adott ki.

Mint ismeretes, Hende Csaba, a Polgári Körök vezetője egyéni képviselőjelöltként indul Szombathely déli részén és a környező településeken. A választási kampány során a fideszes politikus többször nehezményezte, hogy különböző kiadványokban és szórólapokon foglakoznak vele, nem éppen kedves hangnemben. Sőt, legutóbb pont egy őt vádoló bulvárújság állításait cáfolandó mutatta meg a sajtónak gerincműtétje hegeit.

A napokban egy újabb szórólap jelent meg Hende Csabáról, és az ügyben a rendőrség is lépett. (A szórólap Hendét mint a kötelező sorkatonaság támogatóját jelöli meg. Mint ismeretes, a politikus a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke is volt a 90-es évek elején.) A rendőri intézkedés során Hende is jelen volt. A történtekről a helyi Fidesz és a helyi MSZP is közleményt adott ki. (A Fidesz közleményéből bizonyos neveket személyiség jogok miatt töröltünk).
S miután a mi postaládánkba is került ebből a szórólapból, meg is mutatjuk Önöknek.

FIDESZ-MPSZ Szombathelyi Szervezetének közleménye
A Vas megyei 2. számú választókerületben tovább folytatja az MSZP-SZDSZ a dr. Hende Csaba elleni lejárató rágalomkampányát. A mai napon megkezdték a sorrendben hatodik rágalmazó és becsületsértő iromány (szórólap) terjesztését.
Eddig sem lehetett kétsége senkinek afelől, hogy vajon kik állnak a sokmilliós költségű, szervezett bűncselekmény-sorozat mögött. Ma azonban bizonyossággá vált, amit eddig is tudtunk.
Ma a déli órákban Egyed Zsolt zászlós vezetésével rendőri intézkedésre került sor Csempeszkopács községben, amelynek során igazoltatták ******* ******t és ****** *****ot, akik a nap folyamán Tanakajdon, Vasszécsenyben, majd Csempeszkopácson terjesztették a lejárató szórólapot.
Az elkövetőktől az említett, aláírás és impresszum nélküli, tehát névtelen rágalmazó, becsületsértő irományon felül a ***-*** forgalmi rendszámú személygépkocsijukból a rendőrök lefoglaltak szórólapot, amely Gaál Angelika MSZP-SZDSZ közös jelölt nemeskoltai fórumát hirdette, továbbá a gépkocsiban nagyszámú nagyméretű Gaál Angelika  színes plakátot is találtak.
******* ****** arra a rendőri felszólításra, hogy nevezze meg megbízóját, az MSZP irodavezetőjének, ******** ****nek a ******* ****** részére kiállított megbízólevelét mutatta fel, amelyhez mellékelte a Hiller István pártelnök által ******** **** részére kiállított megbízólevelet is. A megbízólevél szerint ******* ****** az MSZP megbízottjaként jogosult a választási kampány során eljárni.
Dr. Hende Csaba, a FIDESZ-KDNP jelöltje rágalmazás, becsületsértés miatt a helyszínen feljelentést tett. Az illetékes választási bizottság előtt is eljárást kezdeményezünk a fenti tényállás alapján.

Szombathely, 2006. március 25.
FIDESZ-MPSZ Szombathelyi Szervezete

Az MSZP szombathelyi szervezetének a közleménye
A Magyar Szocialista Párt Szombathelyi Szervezete megdöbbenéssel értesült arról, hogy március 25-én szombaton Hende Csaba és három rendőr közösen igazoltatta egy szervezetünk által kampányanyagok terjesztésével, plakát-kihelyezéssel megbízott cég munkatársát.

A rendőrök Hende Csaba utasításra jogtalanul átkutatták a magánszemély gépjárművét, majd szintén jogtalanul lefoglalták jelöltünk plakátját, egyéb kampányanyagát.
A rendőrök Hende nyomására felszólították a férfit, adjon magyarázatot arra, mit keres nála MSZP-s kampányanyag, és mutasson engedélyt. Erre szintén nem volt joguk, ugyanis kampányidőszakban plakátolásra nem kell külön hatósági engedély.
A férfi ekkor felmutatta azt a megbízólevelet, amelyet számára a szombathelyi önkormányzati hivatal kérésére állítottunk ki, bizonyítandó, hogy jogosultan jár el, amikor a szombathelyi önkormányzat által külön engedélyezett felületekre helyez ki MSZP-s választási plakátokat.

Magyarázatot követelünk Hende Csabától, milyen jogon vesz részt egy rendőrségi eljárásban, milyen jogon ad instrukciókat, utasításokat az eljárást lefolytató rendőröknek!
Magyarázatot követelünk Orbán Péter megyei rendőrfőkapitánytól, az Orbán-kormány volt országos rendőrfőkapitányától, milyen jogon kutatták át beosztottjai a terjesztést végző férfi gépkocsiját, milyen jogon vettek el tőle MSZP-s kampányanyagokat, és milyen jogon szólították fel plakátolási engedély felmutatására!

Elvárjuk Orbán Pétertől, hogy Csongrád megyei rendőrfőkapitány kollégájához hasonlóan soron kívül folytasson le belső vizsgálatot, tárja fel a rendőri intézkedés körülményeit! Ha az intézkedés szakszerűtlen, jogtalan volt, beosztottjai nevében kérjen bocsánatot az eljárás alá vont személytől!

Az MSZP Szombathelyi Szervezete a megjelent hírekkel ellentétben nem adott senkinek, így a fent említett cégnek és annak munkatársának sem megbízást jelöltjei vetélytársait lejárató kampányanyagot terjesztésére.

Az MSZP Szombathelyi Szervezete elítél mindennemű olyan kampányeszközt, amely az érdemi vita és a jelöltek bemutatása helyett a jelöltek rágalmazására irányul.
Elítéljük azonban Hende Csaba pártállami időket idéző módszereit is. Demokráciánkban nem fordulhatna elő, hogy egy képviselőjelölt, egy volt államtitkár hatalmát mutatva, azzal visszaélve három rendőrrel megerősítve lép fel egy neki nem tetsző dologgal szemben.

Továbbá sajnálattal vesszük tudomásul, hogy jelöltjeinket és a város polgármesterét, annak családját januárban megrágalmazó, becsületüket megtipró, hamisított kiadvány készítőit még mindig nem találta meg a Vas megyei rendőrség.

Szombathely, 2006. március 26.
MSZP Szombathelyi Szervezete

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2006