Wellness Medicina Nívódíjat is kapott a királyi fürdő
A fürdő három éve jelentős átalakuláson ment át, megújultak belső terei, 2003 nyarán nyitott külső résszel is gazdagodott. A sárvári fürdő több mint egy hagyományos gyógyfürdő, hiszen szolgáltatásai között nagy hangsúlyt kapnak a regeneráló, kényeztető wellness kezelések. Az egyedülálló kínálatnak, valamint a szolgáltatás kiemelkedően magas színvonalának elismeréseként a fürdő 2004-ben a Magyar Wellness Társaság nívódíját is elnyerte a Wellness Center kategóriában. Emellett 2004-ben az Építészeti Nívódíj pályázaton elismerő oklevélben részesült. 2005-ben pedig a Gyógyászati részleg a szolgáltatások színvonaláért és sokszínűségéért Wellness Medicina Nívódíj kapott.
A királyi szövetségnek maximum 12 tagja lehet
Emellett a sárvári gyógy- és wellness- fürdő királyi jelzőt is kapott. A védjegyet, amelyet Európában eddig mindössze tíz fürdőváros nyert el, az Európai Királyi Fürdők Szövetsége adományozta.
A királyi kinevezéshez Sárvárnak számos kitételnek kellett megfelelnie, a gyógyászat, a wellness, a szállodák, az infrastruktúra és a kulturális események területén a legmagasabb színvonalon kell szolgáltatnia. Ráadásul a szövetség tagjai közé kizárólag olyan településeket vesz fel, amelyek királyi kötődése igazolható., a tizenhatezer lakost számláló Sárvárnak ez sem okozott gondot, hiszen a centrumában álló Nádasdy várban Habsburg-Lotharingiai uralkodók, valamint a bajor királyi család hercegei is megfordultak, és itt élt Bajorország utolsó királya, III. Lajos is.
Sárvárra elsősorban mégis csak fürdőzni jár az ember
A fürdőkomplexum már 1968 óta működik, 2002. decemberében váltotta fel az új Gyógy- és Wellnessfürdő. Szolgáltatási körét, építészeti és technológiai megoldásait, műszaki színvonalát tekintve megfelel a XXI. század kihívásainak, nemzetközi téren is méltó képviselője a magyar egészségturizmusnak.
Színvonalas fürdőben több, mint 3600 m2 vízfelület
Ehhez a kikapcsolódáshoz nyújt most még több kényelmet a 2003 decemberében megnyílt négycsillagos szálloda is, a VitalMed Hotel Sárvár, ami a Gyógy- és Wellnessfürdő épületében található. A szállodában huszonhat ízlésesen berendezett szoba elégít ki minden igényt. A szálloda vendégei ingyenesen látogathatják a fürdő valamennyi medencéjét, valamint a szauna-világot, a kulináris élvezeteket pedig bőséges svédasztalos reggeli biztosítja. Nemcsak a Gyógy- és Wellnessfürdő, de a VitalMed Hotel is kialakított különböző, rövid vagy hosszabb időre szóló wellness és gyógyászati csomagokat, amelyekkel még gazdagabbá és aktívabbá varázsolhatjuk pihenésünket.
Idegenforgalmi szempontból Sárvárt folyamatos fejlődés és terjeszkedés jellemzi
Az elmúlt időszakban két exkluzív szálloda is épül a fürdő közelében. A fürdőhöz vezető folyosóval épített 223 szobás Park Inn szálloda 2006 májusában fog megnyitni, és szintén a közelben, a Csónakázó tó mellett épül egy 250 szobás, öt csillagos szálloda, amelynek nyitása 2006 év végén várható.
(A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő szolgáltatásai, nyitva tartása és árai itt megtekinthetők: