Kalocsai-dosszié: az MSZP szeretné, ha tisztáznák magukat a Fidesz-jelöltek

Nemény András megyei elnökhelyettesének kifogása a lefülelt munkáspárti jelölt ügyében.

Pontban egy héttel ezelőtt pattant ki a Magyar Kommunista Munkáspárt Vas megyei, ellenben mégsem idevalósi – nyáregyházi illetőségű személyről lévén szó – jelöltje körüli botrány, amely eleinte csak annyiban merült ki, hogy a leadott ajánlószelvények között fénymásoltakra bukkant a Választási Bizottság. Az ügy a jelöltként való nyilvántartásba vétel hivatalos visszautasítását követően vett váratlan fordulatot. Kalocsai Máté eljuttatott lapunknak egy közleményt, amelyben azt taglalta: a helyi Fidesz szervezet kereste meg őt azzal a céllal, hogy segítsen gyengíteni Hankó Faragó esélyeit.

Ha mód van rá, tárják fel a tényeket!

Kedden délben az MSZP képviseletében a megyei szocialista elnökhelyettes, Nemény András is állást foglalt: „amit mi szeretnénk, az elsősorban az, hogy a Választási Bizottság különös figyelemmel vizsgálja ki ezt az ügyet, és amennyiben mód van rá, tárják fel a tényeket”. Ha pedig ez nem foglaltatik benne hatáskörükben – ami több, mint valószínű –, úgy a Szombathelyi Rendőrkapitányságon kezdeményezzék a vizsgálatot, ami kiterjed a Fidesz szerepének tisztázására is.

Nemény, és a pártja által kiadott nyilatkozat szerint ahhoz, hogy a Kalocsai által megfogalmazott állításoknak utánajárjanak, társadalmi érdek fűződik, hiszen azok „súlyosan sérthetik a demokratikus választási eljárás rendjét, annak alapelveit.” Az MSZP megyei szervezete értékelné, ha az illetékes hatóságok kiemelten foglalkoznának a munkáspárti jelölt körüli történésekkel, mert „úgy látjuk, a választási ügyekkel kicsit lassabban foglalkoznak - a hamisított Drazsé-szemek tekintetében sincsen előrelépés.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2006