Országos tisztifőorvos: Vas megye a legfertőzöttebb megyék között

Európa-szerte, így Magyarországon is exponenciálisan nő a koronavírus-fertőzöttek száma - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília kiemelte, egyre nagyobb mértékben emelkedik a naponta megfertőződők száma, ami elsősorban azoknak a kontaktusoknak köszönhető, amelyek egy-egy fertőzött ember környezetében létrejönnek.

Az elmúlt két hét járványügyi adatait vizsgálva az látszik, hogy egy hét alatt másfélszeresére nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, ez idő alatt 7420 ember fertőződött meg a vírussal - közölte az országos tisztifőorvos.

Elmondta, a magyarországi települések 80 százalékában már regisztráltak fertőzöttet, ami nem jelenti azt, hogy a fennmaradókban ne lenne fertőzött.

Szinte nincs olyan település, ahol ne lenne jelen a vírus. Az országos átlaghoz képest a fertőzöttség a fővárosban másfélszeres, Budapesten 100 ezer lakosra 888 fertőzött jut,

a fővárost Győr-Moson-Sopron, Nógrád és Vas megye követi

- közölte, a legkevésbé érintett megyék között említve Somogyot és Tolnát.

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy a járvány kezdete óta az összes fertőzött 21 százaléka a 40-49 éves korosztályhoz, 15,1 százaléka a 65 éves vagy annál idősebb korosztályhoz tartozott, és a fertőzöttek 4,4 százaléka volt gyerek.

Megfigyelhető az is, hogy emelkedik a fertőzöttek átlagéletkora, míg a 43. héten ez 44 év volt, addig a 44. héten 45,7 év. A 15 évesnél fiatalabb fertőzöttek száma 770-nel nőtt egy hét alatt - tette hozzá.

Az elmúlt négy hétben

az igazolt új esetek negyede a 40-49 éves korosztályt érinti.

Százezer lakosra vetítve 1165 új igazolt fertőzött a 20-29 éves korosztályhoz tartozik, 935-en vannak a 30-39 évesek között, 1120-an a 40-49 évesek és 1038-an az 50-59 éves korosztályban. A 60-69 éves korosztályban százezer lakosra 1127 beteg jut, míg a 80 éven felüliek 1040-en vannak - tudatta.

Müller Cecília kitért arra,

ritkán, de előfordul, hogy fiatal, egészséges embernél súlyos lefolyású a fertőzés,

így - fogalmazott - senki nem tehet kivételt, a szabályokat mindenkinek be kell tartani.

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, komolyan kell venni a hatályban lévő intézkedéseket, mert a környező országok példáján látszik, mekkora terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre a koronavírusos betegek ellátása.

Az intézkedések jelentős része azt szolgálja, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba, és az intézmények el tudják látni a betegeket - hangsúlyozta.

Müller Cecília elmondta, kedden 4219-cel nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kilencvenen belehaltak a fertőzés szövődményeibe; a legfiatalabb 28, a legidősebb 99 éves volt. Kórházban 4871 koronavírus-fertőzöttet ápolnak, 355-en vannak lélegeztetőgépen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19