Megint beütött a Covid: az esetek felénél igazolták a fertőzést

Aki viszont oltást szeretne, annak egyelőre várnia kell.

Augusztus utolsó hetétől szeptember utolsó hetéig gyűjtött minták valamivel több mint fele volt Covid-fertőzést igazolt – számolt be a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának friss adataira hivatkozva a Népszava.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A lap által megkérdezett háziorvosok beszámolója szerint naponta 80-90 beteget is fogadnak, főként felső légúti panaszokkal, és a rendelőkben elérhető Covid-tesztek már hetek óta azt mutatják, hogy erős a járvány.

A lapnak nyilatkozó Keczéry Attila zuglói háziorvosnál például a múlt héten szinte minden második köhögő, tüsszögő páciens koronavírus fertőzött volt. Közülük legtöbben lázra, elhúzódó köhögésre, és a láz elmúltával is napokig tartó gyengeségre panaszkodnak.

A Covid most cirkuláló új vírusa ellen ugyanakkor Magyarországon jelenleg nem érhető el oltóanyag, az új vakcinák beszerzése folyamatban van. A Semmelweis Egyetem járvány-központja hírlevelében arra kéri a háziorvosokat, hogy amint hozzáférhetővé válik Magyarországon a frissített Covid-vakcina, ajánlják a kockázati csoportokba tartozó pácienseiknek, azaz azoknak akik elmúltak 60 évesek, illetve krónikus betegségben szenvednek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19