Megtévesztés volt az „MDF hirdetés” a Vas Népében?

A választópolgárokat megtévesztő hirdetés miatt feljelentést tett az MDF ma délelőtt a Választási Bizottságnál.
A Vas Népe mai számában megjelent politikai hirdetés zöld alapon fehér betűkkel jelent meg – már színhatásában is megtévesztve az olvasókat –, és az „igazi MDF” hiteles jelöltjeinek nevezi az egyébként Fideszes indulókat, dr. Puskás Tivadart és dr. Hende Csabát, és az ő támogatásukra szólítja fel a Magyar Demokrata Fórum támogatóit. Az aláíró Pete György és Kovács Jenő.

A hirdetés „A Normális Szombathelyért” címmel az MDF szlogenjét, „A Normális Magyarországért” jelmondatot utánozza. Az MDF országgyűlési képviselője, Gyimesi József rádiónknak elmondta, nem csak a plágium háborítja fel őket, hanem az az etikátlan magatartás is, hogy a megyei lap kampánycsend előtti utolsó napján jelent meg ez a hirdetés, így már semmiféle helyreigazításra nincs lehetőség a hétvégi választás előtt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2006