Az SZDSZ jelöltje 55 helyen lép vissza az MSZP javára, 3 jelöltjük marad állva. Nagy hajrára készülnek.
Fidesz szerint nem tud győzni a koalíció. Az MDF nem akar együttműködni a Fidesszel, akkor sem ha miniszterelnöki posztot ajánlanak fel, nyilatkozta a pártvezető Dávid Ibolya. Mint mondta, az MDF nem hataloméhes csapat, fontosabb, hogy egy igazi konzervatív oldal legyen Magyarországon, mely a tisztességre és a moralitásra épül. Ezt a pártot 2010-re szeretnék kiépíteni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!