Fidesz-elsőség megyei szinten, eldöntetlen fátum Szombathelyen

Puskás díjazza a trendfordítást körzetében, Hende jogszerűtlennek tartja Gaál Angelika gratulációját.

Kovács Ferenc elnök a Fidesz Vas megyei szervezete által összehívott szerdai sajtótájékoztatón köszönte meg a választók bizalmát – és fektetett reményt Puskás és Hende mandátumszerzésébe, „mivel ezt prognosztizálják az eredmények” –, majd őt követte a többi képviselőjelölt, akik közül a három vidéki induló már biztos parlamenti bejutó (amit evidensnek is tekinthetünk: a vasi falvak lakosságának kilencben százaléka közismerten ellenzékpárti – a szerk).

„A hagyományokat folytatva a jelenlegi eredmények megismételték a négy évvel ezelőttieket” – mondta a kőszegi körzet képviselőjelöltje. Básthy Tamás István a diadalt annak tulajdonítja, hogy „sikerült a letargia és közömbösség falát letörni:” volt olyan város, ahol a 74%-ot, és olyan falu, ahol a 84%-ot is túlszárnyalta a választásra jogosultak aktivitása. Mindössze az rontott az összképen, hogy ezúttal már nem a Magyar Demokrata Fórummal szövetségben indultak.

Németh Zsolt, Vasvár polgármestere már nem bánt ennyire kesztyűs kézzel az MDF-fel, az már nem az, ami volt egykoron: „az értelmiségiek otthagyták őket, Csoórit, Gyarmatit, Grosicsot nem találjuk soraikban, már nem képviselik a szolidaritást” – hallottuk, és tovább is: „vásároltak maguknak egy ideológiát és egy stratégiát”, amiről a Körmend és környéke leendő képviselője úgy vélekedik, az félreérthetetlen offenzívaként szolgál a Fidesz ellen. Mi több, „a baloldalról kapott vádakat Dávid Ibolya stemplijével hitelesítette”. Végül azt sem hagyta szó nélkül, hogy körzetében a részvételi arány 9%-kal haladta meg a megyei átlagot.

Dr. Puskás Tivadar megköszönte az egyes körzet választóinak, hogy „az eddigi trendet megfordították” – eddig ugyanis ezen a területen egyszer sem sikerült még a Fidesznek a második fordulóig eljutnia, így feltétlenül változásként kell ezt értékelni. A mondandónak a már jól ismert „munka és böcsület” védjeggyel lezárása után Dr. Hende Csaba emelte ki azt a példátlanul becsületsértő kampányt, ami véleménye szerint egyértelműen a szocialisták számlájára írható: a kilencféle, postaládába dobált kiadvány összköltségét szakértők tízmillióra taksálják.

Külön sérelmezte, hogy a választás előtti utolsó napokban MSZP-s aktivisták azzal hívták fel telefonon a választópolgárokat, hogy szavazzanak Gaál Angelikára, merthogy Hende maga úgyis az országgyűlés biztos tagja a területi listának köszönhetően. Mélységesen felháborítónak tartja ellenfelének hasonnemű gratulációját is, mert ezzel azt sugalmazza, hogy nem érdemes már reá bökni az ikszet. Gaál és Nemény nyilatkozatát jogszerűtlennek tartja, szerinte az ütközik a választási törvény esélyegyenlőségről szóló passzusával. A szocialistáknak a kampány periódusában „nem volt egy korrekt lépésük sem” – tette fel a pontot Hende Csaba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2006